Bár nem régi művésznevén tette, viszont Jasmin Wagnerként egy kicsit komolyabban lehet venni így 40 felett, miközben aranyszívekről dalolászik a Goldban.

Tegyük azért rendbe ezt a "visszatérés"-ügyet: Blümchen nem most, hanem két éve tért vissza, akkor még Blümchen néven, egy olyan Computerliebe című dallal, ami egyértelműen azokat akarta megérinteni, akik a művésznő művészetén (dekoltázsán) csüngtek a '90-es években, amikor kis műholdakból volt kirakva a kerítés, és a szívek még szíveken voltak "tagundnacht". De valahogy egészen bizarr volt a 40 éves Jasmint Blümchenként figyelni táncikálni CGI-háttér előtt egy látványos-robotos-vonaglós klipben, miközben kérlelhetetlenül zakatolt egy pofátlanul a '90-es évek dance-korszakát telibecsókoló dal a számítógépszerelemről.

Aztán hogy a dolog még bizarrabb fordulatot vegyen, Blümchen egy évvel később David Hasselhoff oldalán tért vissza egy egészen elképesztő dalban, ahol Hoff a mellszőrzetét mutogatva próbált vicces lenni, de inkább tűnt olyannak, mint egy öreg alkesz, akit beállítottak a kamerák elé, és fogalma sincs, per pillanat melyik földrészen csinál magából hülyét. Közben Blümchennek annyi dolga volt, hogy táncikáljon, mutassa meg, hogy még mindig jó csaj, hátha elvonja a figyelmet Hasselhoffról, de hát olyat még maga a jóisten se tudna művelni.

Jasmin Wagner most Jasmin Wagner néven tért vissza egy friss klippel, a Golddal, ami egyébként egy új lemez első kislemezdala, a Von Herzen július 23-án szabadul rá a világra, és hogy miért nem Von Herz an Herzen, az az igazán jó kérdés, nem az, hogy minek jön. A Gold egyébként egy olyan pofátlanul a '90-es évek dance-korszakát telibecsókoló dal, amitől lélekben a High Life-ban táncolsz reggelig, és amitől szinte látod, hogy olyan haknitúra kezdődik, amitől nincs megállás az EFOTT-ig.

Jasmin annyira nem Blümchen már, hogy a klip végére még megszokott imidzsét is leveti, a háttértáncosok azonban ezt szerződésük szerint nem tehetik meg, így végig egy teljesen indokolatlanul csak a felső gombbal begombolt, teljesen indokolatlan fekete függönyben táncolnak teljesen indokolatlan módon a művésznő művészetére. Azt azért meg kell hagyni, hogy Jasmin Wagner még mindig jó csaj. Várjuk már, hogy élőben is halljuk valamelyik fesztivál retrósátrában hajnali egykor. Továbbra is rátok nézek, EFOTT.

És ha ez önmagában még nem lenne külön vicces, akkor a videóra adott YouTube-ajánlatok között ott a még szinte gőzölgő, ropogósan friss Scooter-klip, a Groundhog Day, amitől tényleg úgy érzed magad, hogy egy '90-es évek végi mormota napba kerültél, aminek sosem lesz vége, és minden estéje a sárospataki Highlander diszkóban végződik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában