Tíz hónappal a Nincs idő meghalni után már nem nagy spoiler leírni, hogy Daniel Craig James Bondjának mégis csak volt ideje meghalni az utolsó, az ő főszereplésével készült 007-es mozi végén.

Ezzel véget ért egy korszak a világ leghíresebb filmes franchise-ának történetében, és most Barbara Broccoli, a széria csúcsproducere a Deadline-nak végre elhintett néhány infomorzsát arról, merre tovább.

Mielőtt azonban nagyon belelkesülnél, lehűtjük a kedélyeket:

egyelőre még szó sem volt arról, ki veszi át Craigtől a stafétát, és akik a közeljövőre várták volna a következő alkotás bemutatóját, azoknak is csalódniuk kell.

Broccoli ugyanis elmondta, hogy egyelőre még csak el sem kezdték keresni Craig utódját, ugyanis először még azt akarják eldönteni, mit akarnak kezdeni a 007-es alakjával. Az ugyanis egészen biztos, hogy hatalmas változások jönnek. A producer szó szerint ezt mondta:

Még nincs forgatókönyv, és nem is lesz addig, amíg el nem döntjük, mit is akarunk kezdeni a következő filmmel, mert ezzel igazából újra fel fogjuk találni Bondot. Újra feltaláljuk, ki is ő valójában, és ez időbe kerül.

És hogy mit is jelent valójában az, hogy „időbe kerül”, azzal sem maradt adós, elmondta ugyanis, hogy

két éven belül egészen biztosan nem fog elkezdődni a forgatás, vagyis a következő Bond-filmig minimum három évet kell majd várni.

Akik az újrafeltalálás szó olvasatán elkezdtek viszketni, azokat megnyugtatnánk: Barbara Broccoli korábban kerekperec kijelentette, hogy soha nem csinálnak nőt Bondból, és remélhetőleg ehhez tartani is fogja magát.

Ez is érdekelhet:

A negyedik Thor tele lesz a főszereplők gyerekeivel

Minden képkockára jut majd néhány sztárcsemete.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés