Így lehet a helyszínen elérni a hosszabbítást.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Egy többszörösen büntetett előéletű vádlott 2021-ben jogerős büntetését töltötte, ezalatt hitette el egyik fogolytársával, hogy kapcsolatai révén el tudja intézni az áthelyezését egy másik intézetbe. A hiszékeny férfi ezért 150 ezer forintot utaltatott át a vádlott által megadott bankszámlára. Miután rájött, hogy a vádlott becsapta, feljelentette.

A Szombathelyi Törvényszék a nem létező kapcsolatával nyerészkedő vádlottat befolyással üzérkedés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt, négy év fegyházbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte, kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.

Jobban járt volna a csaló, ha inkább elfogadja az első fokú ítéletet,

mert a Győri Ítélőtábla a szerdai határozatában egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát öt-öt évre súlyosította, a 150 ezer forintra pedig vagyonelkobzást rendelt el.

(Forrás: Magyarország Ügyészsége, illusztráció: ChatGPT)

Ez is érdekelhet:

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Ilyenek voltak a balatoni nyarak a 70-es, 80-as években

Film készült gyermekkorunk játékautóiból és már be is futott az első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
3% Igen, kilátogatok a helyszínre.
36% Nem, de a futamot követni fogom.
61% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.