Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kijött a Breach című akció-sci-fi első teljes trailere, melyben Bruce egy űrhajó fedélzetén irtja az alieneket. De hogyan!

Már régóta ért a dolog, hogy eltemessük Bruce Willis karrierjét, ezután a kedvcsináló után pedig igazából már nem is kell mondanunk semmit.

A kilencvenes évek egyik legnagyobb akciósztárja a kétezres években még szépen eldolgozgatott, de a 2010-es évekre már láthatóan jobban unta ezt az egész filmezős marhaságot, mint egy ötvenéves kőműves az alapozást.

Az egykori John McClane-nek Hell-reklámokon keresztül vezetett az útja oda, ahová most a Breach-csel végre megérkezett: igazi, hamisítatlan ZS-ligás sztár lett belőle, aki a Teletubbies-ban is vállalna szerepet, ha valaki hajlandó lenne fizetni érte.

A trailernek egyetlen olyan pillanata sincs, ami ne lenne überkínos. Kezdve a nevetséges torkolattüzekkel, a gagyibbnál gagyibb beszólásokkal, a teszkógazdaságos szörnnyel és magával Willisszel, akivel a jelek szerint ez a film is csak úgy megtörtént, mint minden más is az elmúlt tíz évben.

És a legszebb: a neve még csak nem is fért az első helyre, ez a megtiszteltetés ugyanis a nagyjátékfilmes körökben szinte ismeretlen Cody Kearsley-nek járt. Ha jobban belegondolunk, ez így is van rendjén. Lehet, hogy Cody egyelőre még nem nagy szám, de legalább még lehet belőle valaki a jövőben.

Nyilvánvaló, hogy ugyanez Willisről már nem mondható el.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.