Már most szólunk, hogy október 1-jére ne csinálj esti programot, ezen a szerdai napon ugyanis a Budapest Parkban lesz a helyed, ha nyitott vagy a különleges zenei élményekre. A főváros egyik legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelyének színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai.

A Superar Zeneművészeti Alapítványt vágod? Az alapítvány célja, hogy minden gyermek – háttértől és előképzettségtől függetlenül – megtapasztalhassa a közös zenélés örömét, fejlesztő erejét és közösségépítő hatását. A Superar Magyarországon jelenleg hat partnerintézményben, több mint 390 gyermekkel és fiatallal dolgozik az ingyenes, magas színvonalú programban. Iskolákkal, szociális és kulturális intézményekkel való együttműködésen keresztül olyan támogató környezetet hoznak létre, ahol a résztvevők egyszerre élhetik meg a személyes fejlődést, a közösséghez tartozás érzését, és fedezhetik fel saját, sokszor rejtett képességeiket és tehetségüket.

Ezzel a szervezettel fogott most össze a Budapest Park, a Banana Records kiadó és kreatív ügynökség, illetve a SPAR Magyarország, hogy egy nagyszabású rendezvényen mutassák meg, milyen az, amikor fiatal, még kibontakozó tehetségek kapnak lehetőséget arra, hogy már befutott előadókkal zenéljenek együtt.

Az október 1-jei este a Superalbum élő premierje lesz, melynek minden dala gyerekekkel közösen született. A projekt nemcsak zeneileg különleges, de fontos társadalmi üzenetet is hordoz. Az első dal – amit Mehringer Marci jegyez – már most meghallgatható.

Marci a Minek felnőni című szám megalkotásáról így mesélt: „Örülök, hogy részese lehetek ennek a projektnek, mert azt gondolom, hogy ez egy örök élmény a gyerekeknek zeneileg is, attól függetlenül, hogy milyen irányt vesz az életük és folytatják-e zenei pályafutásukat vagy sem. Fontos dolog, hogy egy olyan közösségben alkothatnak, ahol hovatartozástól függetlenül tényleg mindenki egyenlő és egyformán fontos.

Az album és a koncert a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A projekt különlegessége, hogy ismert előadók és gyerekek közösen írnak és adnak elő dalokat – így nemcsak új zenei élmények születnek, de a gyerekek önbizalmat, motivációt és közösségi élményt is kapnak a zenélés által. A kollaborációs lemez mind a tíz dala a Superar gyermekkórus és egy-egy zenekar vagy előadó közös munkája. A dalok sorban jelennek meg a nyár folyamán, a teljes repertoár pedig először az október 1-jei koncerten csendül fel élőben.

A nagykoncerten a Budapest Park színpadára lép a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, Co Lee, Járai Márk, Kolibri, Mehringer, valamint a Margaret Island is, melynek ez az este lesz az utolsó előtti fellépése, így a Superalbumra írt daluk egyfajta zenei búcsúként is értelmezhető. A koncerten a Superar gyermekkórus önálló produkcióval is színpadra áll.

Az egy dolog, hogy a koncerten nagyon jól érezheted magad, de még a lelkiismeretednek is jó, ugyanis az esemény bevételéből származó nettó nyereséget teljes egészében az alapítványnak ajánlják fel.

A jegyértékesítés augusztus 7-én 10:00 órakor indul a Budapest Park hivatalos online felületén.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés