A 17-szeres Grammy-díjas énekes-dalszerző 2026. júniusban tart koncertet az MVM Dome-ban.

Sting új, európai dátumokat adott hozzá a Cherrytree Music Company és a Live Nation által szervezett, nagy sikerű Sting 3.0 című koncertsorozatához. A Police egykori frontembere régi zenésztársa, a virtuóz gitáros Dominic Miller, valamint a dobos Chris Maas (Mumford & Sons, Maggie Rogers) társaságában tér vissza, és legnagyobb slágerei mellett ritkán hallható dalokat is előad.

Sting eddig tizenöt stúdióalbumot készített, legutóbb 2021-ben jelent meg ilyen lemeze The Bridge címmel. Változatos és rendkívül sikeres karrierje során elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számos elismerést és több mint 100 millió eladott lemezt produkált, beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé.

Az újhullám egyik meghatározó zenekarának, a Police-nak 1977 és 1983 között volt énekese és basszusgitárosa, Andy Summers gitáros és Stewart Copeland dobos mellett. 1984-től dolgozik szólóban.

A 74. születésnapját csütörtökön ünneplő énekes első budapesti koncertje 1988-ban az Amnesty International turnéja során volt, amikor Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel és Tracy Chapmannel a Népstadionban lépett fel.

2004-ben 250 ezer ember előtt zenélt az ingyenes Kapcsolat koncerten a fővárosi Felvonulási téren. Legutóbb tavaly májusban adott koncertet Magyarországon.

Sting karitatív tevékenységéről is ismert: olyan emberi jogi szervezeteket támogat, mint az Amnesty International, feleségével, Trudie Stylerrel pedig közösen alapította 1989-ben a Rainforest Fundot a világ esőerdői és az ott élő őslakosok védelme érdekében

(Forrás: MTI, fotó: Maxine Howells/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így húzta el a rockzene a vasfüggönyt: Elton John-turné a Szovjetunióban, 1979-ben

Hihetetlen, de igaz. És vannak még elképesztő elemei a sztorinak.

Madonna, Natalie Portman, Korda György: egyiküket sem így hívták. Kvízben bizonyíthatod, tudod-e az eredeti nevüket

Túl bonyolult, túl egyszerű, összetéveszthető másik ismert ember nevével – ilyen okok miatt szoktak nevet változtatni művészek. Tudod ennek a 15 ismert embernek az eredeti nevét?

Bérelj rocksztárt, bárki bárhol vállalja a fellépést!

Nincsenek már olümposzi magasságokban lévő, elérhetetlen istenségek, legfeljebb drágábbak és olcsóbbak: a legnagyobb sztárok is kaphatóak privát haknira, néha meghökkentő helyeken. De persze két-három kivétel azért akad.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés