Amikor január közepén kiderült, hogy a Microsoft felvásárolja az Activision Blizzardot, hirtelen több millió PlayStation-tulajdonos kulcsolta imára a kezét.

Mégpedig azért, mert az akvizícióval a Microsoft olyan franchise-ok birtokába jut, mint a Diablo, a Warcraft, az Overwatch és főleg a Call of Duty, melynek hatalmas rajongótábora van az összes létező platformon, különösen a piacvezető PlayStation konzoljain, a játékosok előtt pedig hirtelen kétségessé vált, hogy a jövőben is tudnak majd a konzoljukon CoD-ozni.

Némi vígaszt nyújtott nekik, amikor kiderült, hogy a már élő szerződések értelmében a Call of Duty következő három része még egészen biztosan meg fog jelenni PlayStationre, de hát az ember nem három évre vesz játékkonzolt, így a fanok sem lehettek teljesen nyugodtak.

Most azonban maga a Microsoft elnöke, Brad Smith tette a helyükre a dolgokat, amikor egyértelműen kijelentette, hogy

a CoD és a Blizzard fontosabb címei a már létező szerződéseken túli hatállyal is meg fognak jelenni a Sony és a Nintendo konzoljain, vagyis a fent említett franchise-ok jövőbeli darabjait nem akarják Xbox-exkluzívvá tenni.

Ez nem is lenne okos lépés, hiszen ezek a címek a PlayStation konzoljain több milliós felhasználói bázissal rendelkeznek, így a Microsoft rengeteg pénztől esne el egy ilyen kisajátítással. Valószínűbb, hogy a cég új szériákat fog a felvásárolt stúdiókkal fejlesztetni, melyek az Xbox Series konzolok örökös vagy időszakos exkluzív címeiként fogják erősíteni a Microsoft portfólióját.

Lényeg, hogy a CoD miatt egészen biztosan nem kell aggódnia senkinek.

Ez is érdekelhet:

Már meg is érkezett a Sony válaszcsapása, a Microsoft szívhatja a fogát

A Sony is bevásárolt, ráadásul az üzlet jelzésértékű.

(forrás: IGN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában