Jöttek a hírek a tengerentúlról, hogy Sylvester Stallone ismét Rockyval jön, hogy megint érkezik egy bokszfilm, ráadásul egy alig ismert rendezővel az élen és sokan máris elkezdték a szemüket forgatni. Mivel Stallone egyszer már becsülettel nyugdíjba küldte a karaktert, erősen kérdőjeles volt, hogy szükség van-e egy újabb eresztésre a Rocky-franchise-on belül. Egyébként is, ismerjük már ezt a műfajt, mint a tenyerünket. Adott egy bokszoló, aki – akár felülről, akár alulról jön – hatalmas ellenszélben kénytelen bizonyítani. A filmidő nagyjából kétharmadánál jön egy energikus montázs szétpörgetett ugrálókötéllel, agyonvert homokzsákkal és futással, aztán a nagy meccs, melyen a hőst félholtra verik, de ő feláll és végül elveri az ellent, mint a répát, majd viszi az övet, a pénzt, a nőt. Kitűnő színészekkel persze elnézegetjük ezt a mesét sokadjára is, de azért nem szeretjük, ha nagyon hülyére vesznek minket. Nos, úgy alakult, hogy a Creed - Apollo fia végül senkit nem vesz hülyére. Nagyon nem.

A sztori persze itt-ott használja a fenti elemeket, de a forgatókönyv mégis tartalmaz annyi eredetiséget, hogy a cselekmény túlzott részletezése simán spolierveszéllyel járna, amivel a film máris több, mint az elmúlt évek hasonló indulóinak nagy része. A hős ezúttal Apollo Creed fia, Adonis (Michael B. Jordan), aki elhatározza, hogy önerejéből, a nagy név használata nélkül csinál karriert, amihez apja barátjának – korábbi riválisának -, Rocky Balboának (Stallone) kéri a segítségét. A becsvágyó, forrófejű srác és mentora között aztán barátság (hovatovább, egyfajta apa-fia kapcsolat) szövődik, majd beesik a menetrendszerű nagy lehetőség, a többit pedig majd megnézed magad.

Az teszi igazán naggyá a Creed-et, hogy hozzáértő, kompetens emberek rakták össze. A legszembetűnőbb a remek színészi játék. Tessék szépen megemészteni Stallone Oscar-jelölését, ugyanis a pali tényleg megérdemli. Aki eddig még nem hallotta Michael B. Jordan nevét, az jobban teszi, ha egyszer s mindenkorra megjegyzi. Jordan elhivatottságát jelzi, hogy – bár soha nem volt egyszálbél – a szerepért olyan fizikális átalakulásra vállalkozott, amit legfeljebb Jake Gyllenhaaltól vagy Christian Bale-től szoktunk látni és igen, ez bizony már jelent valamit. Ők ketten – Stallone és Jordan – viszik a prímet. Stallone totálisan manírmentes, Jordan lehengerlő, működik köztük a kémia és szerencsére a szkript sem tesz alájuk. Van annyi eredetiség a sztoriban, hogy ne tudjuk levenni a tekintetünket a vászonról.

A kiváló rendezés és remek operatőri munka is hozza, amit kell. Nem hiába, hogy a Marvel már le is csapott Ryan Cooglerre, akinek az A megálló (Fruitvale Station, 2013) - melyben szintén Jordannel dolgozott együtt - után ez volt a második nagyjátékfilmje, aminek ráadásul a forgatókönyvét is társszerzőként jegyzi. Coogler a 2018-ra kiírt Black Panther című szuperhősfilmet fogja rendezni és azt ajánljuk a Disney-nek, hogy hagyják szépen kibontakozni, mert ebben a srácban bizony van kraft. A ringben játszódó jelenetek például valami parádésak, amiért említsük is meg gyorsan azt a Maryse Albertit, aki már Darren Aronofsky A pankrátor című szívszaggató drámáján is operatőrként dolgozott. Adonis első profi meccse teljes egészében vágások nélkül lett felvéve, maga a jelenet így olyan energikus és izgalmas, hogy én személy szerint tátott szájjal néztem végig.

Az alkotásnak végül sikerül bebizonyítania, hogy bármilyen elkoptatott témához érdemes hozzányúlni, ha az ember veszi a fáradtságot és előtte leporolja kicsit. Ha mostantól ez lenne nívó, ha nagyjából erre a színvonalra lőnének be ezután minden sportfilmet, soha többé nem forgatnánk a szemünket, amikor elolvassuk a következő bokszolós mozi semmitmondó szinopszisát. Nincs mese, a Creed az új évezred Rocky-ja és ennek most nagyon tudunk örülni.