Minket inkább meglep ez a sztárgázsi.

Visszatér a Szex és New York, de a lehető legrosszabb módon, ugyanis a négy főszereplőből csak hármat láthatunk: a Samanthát alakító Kim Cattrall nem vállalta el az új, 10 részből álló évadot, vagyis ez nem is az igazi Szex és New York lesz.

Hogy egy hasonlattal éljünk – bár véletlenül sem akarjuk a Jóbarátok kultstátuszába emelni Michael Patrick King szériáját –, egy pillanatra képzeld el, milyen lenne, ha Chandler nélkül jönne ki egy új Jóbarátok-évad? Na, ennyi.

Úgy tűnik, továbbra is háborús a helyzet a Carrie Bradshaw-t megformáló Sarah Jessica Parker és Cattrall között, vagy utóbbi egyszerűen nem tudta, hogy mennyit kaphat egy részért, vagy szimplán csak nem érdekli, hogy főszereplőként – ahogy a többieknek, úgy neki is –

epizódonként 1 millió dollárt*, azaz mintegy 296 millió forintot tehetne zsebre – tíz részt tekintve ez közel 3 milliárd forintot jelentene.

Aztán az is lehet, hogy mindez egyben, vagy csak tényleg nem érdekli ez az egész újraélesztés, ami valljuk be, általában nem szokott működni.

Eközben...

Biztosan jönnek még Bosszúállók-filmek

De nem mostanában. Ezt maga Kevin Feige mondta.

(Forrás: Variety)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés