Tinifilm. Olyan fogalom ez, amitől a jó érzésű, felnőtt mozinéző halk fintorral kiadja magából a reggelijét. Aztán jött a Csillagainkban a hiba.

Alaptézis: a tizenéves fiatalok nem hülyék. Legalábbis nem mindegyikük igényli azt, hogy félmeztelen, néha farkassá alakuló lények bronzbarnára pirulva nézzenek szerelmetesen a rosszul castingolt főhősnőre, aki egy színészkedni nem igazán hajlandó vámpírba szerelmes. Igen, az Alkonyat-ra gondolok. Az Alkonyat és szörnyű folytatásai nagyon sokat tettek a tinifilmek tönkretételéért, pedig nem mindig utáltuk ilyen vehemensen a fiatalabbaknak szóló mozikat. Mert hát mi is voltunk fiatalok, és imádtuk a nagy kalandokat, a nagy szerelmeket, csak valahogy mindennek volt egy olyan bája, amit a mostani tínmúvík CGI-orgiával, és tökéletesre gyúrt felsőtestekkel próbálnak meg helyettesíteni. Sikertelenül.

A Csillagainkban a hiba egy roppant kellemes kivétel az elvámpírosodott young adult-halmazból, ami főleg 18 éves kor köré lövi be célközönségét, de képes arra, hogy egy felnőtt férfit megríkasson. Mert ez társaitól eltérően elég mélyre megy, és esze ágában sincs halhatatlan szerelmi történettel ámítani a nézőközönséget, nem is tehetné, hiszen főhőseinek napjai erősen meg vannak számlálva. Haldokló, tinikkel nem sokan operálnak ebben a műfajban, így sejteni lehetett, hogy a végeredmény egyszerre lesz picit eltúlzott és megható, legalábbis akkor, ha Josh Boone rendező is úgy akarja. Úgy akarta. A sztori egy tüdőbeteg 17 éves lány szerelembe esését követi, a teljesen magába forduló Hazel egy önsegítő csoportban, Jézus szívének konkrét közepén találkozik August Waters-szel, innentől pedig nincsen számukra megállás. A lány tisztában van azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan, ezáltal a története nem lesz túl hosszú, a lábát amputálni kényszerült, rákbeteg fiú sem éppen az öregkorára tervez, de mégis olyan pozitív energiákat bocsát ki magából, ami azonnal elkapja Hazelt, és összeállnak, hogy választ találjanak egy-két számukra fontos kérdésre.

Bármennyire is hihetetlen, a bizonyos pontokon vállalható giccsbe hajló film igazi generációs mozi is lehet. Egy olyan korban, amikor maximum a szexualitással és az adrenalinpumpával próbálják meg kiszolgálni a tiniket, igazi vállalás egy olyan bestsellert vászonra álmodni, amiben szinte minden tinifilmes klisé megjelenik, de okosan, érzéssel és még a felnőttek számára is szórakoztató módon. Shailene Woodley lejátssza a vászonról összes kolléganőjét, hihető a szenvedése és az öröme is, az Augustust alakító Ansel Elgort helyett mondjuk esetleg akadhatott volna jobb választás is, de nagyobb gondunk ne legyen, hiszen működik a kémia a főhősök között, jó nézni őket, ami meglehetősen fura egy fiataloknak szóló drámától.

Kétórás játékidejéhez képest a cselekmény egy pillanatra sem ül le, és bár egy-egy pontján kicsit túlzásnak tűnik a történetfolyam, nem érzed, hogy hülyének néznek. Azt érzed, hogy kiszolgálnak, akkor is, ha nem te vagy a célközönség. A Csillagainkban a hiba szívet tép, megríkat, olyan szerelmi történet, amire az egész mostani fiatalabb generáció joggal kaphatna rá. Lelke van, szíve és hús-vér szereplői. Az biztos, hogy régen hallottam ennyi szipogást moziban. Nem ültek tinik a teremben.

8
  • Egy jó könyv jó filmadaptációja
  • Felnőtteket is képes meghatni
  • Shailene Woodley egyszerűen remek

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon