Az biztos, hogy addiktív, és hogy nehéz letenni. Csak hát néha leteszi ő magát. Teszt!

2020 egy egészen fura év. Szinte semmi sem alakul úgy, ahogy normális esetben. Nem mehettünk jóformán sehová, akár egy teljes évekkel is csúsztattak mozifilmeket, amiket pedig bemutattak, abban sem volt feltétlenül sok köszönet, igen, most rád nézek, Tenet. Egy olyan évben, amikor még Christopher Nolan is minimum megosztó filmet készített, arra vártunk, hogy majd jön a jó öreg CD Projekt Red, és megmutatja, hogyan kell méltóképpen lezárni és egyben jobbá tenni ezt a rettenetes foscunamit, amit 2020-nak hívnak. De hát ez mégis 2020, nem mehet semmi sem könnyen.

A Cyberpunkból az év botránya lett, kiderült, hogy a sok csúsztatás és a pletykált indokok mind igazak voltak, a játék jóformán játszhatatlan lett sima PS4-en (kollégámnak is meggyűlt vele a baja), el is indult a nagy visszatérítő hadművelet, a CD Projekt Red pedig jelenleg a pokolban bűnhődik azért, mert egy félkész játékot adott ki. És nem, tulajdonképpen ez sem igaz. Mert a Cyberpunk 2077 nagyon is működik, de nagyon nem mindegy, hogy min nyomjuk.

Nekem szerencsém volt, én PS5-ön játszhattam visszafelé kompatibilitási módban, és az a helyzet, hogy alig találkoztam azokkal a bugokkal és borzalmakkal, amivel egyébként PS4-en bármikor bele lehet szaladni. Ezt a játékot nem tudni, hogyan tesztelték prevgen konzolokon, mert PS5-ön úgy fut, mint az álom, de itt sincs kolbászból a kerítés, a Cyberpunk ugyanis sem PC-re, sem PS5-re, sem az atyaúristenre nem lett tökéletesen leprogramozva.

Amit viszont kaptam, az valóban közel áll az év legjobb játékához, magyarul ez így ebben a formában nagyjából az, amit a CD Projekt Red elképzelt, és tényleg működik is, amit kitaláltak. A Cyberpunk PS5-ön egészen bámulatos,  jól fut, viszonylag bugmentes, és totálisan magába szippant. Köze nincs ahhoz az elmosódott rettenethez, amit PS4-en tapasztalni, nincsenek eltűnő, homályos textúrák, és ha az ember egy jó tévén tudja játszani, akkor a HDR-nek köszönhetően még szebbek a színei, és bizony Night City színei legyenek is nagyon élénkek és szépek.

A Cyberpunk 2077 egy remek sztori remek körítésben elmesélve, de ezt egyelőre nem mindenki tapasztalhatja meg, és ez szörnyű.

A balhé mértéke nem véletlenül ekkora, és az sem, hogy rengetegen csalódottak, hiszen a nyilvánvaló hibákon is áttűnik, hogy ez bizony egy baromi jó játék, amit a rengeteg bug szinte élvezhetetlenné tud tenni, ha nem megfelelő gépen játszod. Hogy megvetted, és minderre január-februárig kell várnod, amíg jönnek a patch-ek, elég kínos, de nem érdemes visszaváltanod a játékot, mivel februárban egy irdatlan addiktív mókában lesz részed.

A sztori legalábbis máris egy olyan pont, ami megér egy misét (és nem egy visszaváltást), nagyon érdekesen építkezik, és mindegy, hogy milyen kasztot választasz kiindulási alapként, érdekesen festi fel neked ezt a roppant bonyolult világot, amiben annyi a felfedezni való, hogy egy pillanatra túlságosan is soknak tűnik.

A történet főhőse V, egy karakter, aki bárhonnan is indulunk, összebarátkozik a melák Jackie-vel, majd egy meglehetősen balul elsült akció után iszonyú nagy bajba kerülünk, és nem csak külső, hanem szó szerint belső fenyegetettség miatt is félthetjük az életünket. Nem igazán szeretném jobban kibontani a sztorit, mert ennek átélése is ugyanannyira fontos, mint az első sokk, amikor az ember meglátja a folyton lüktető Night Cityt, ahol aztán tényleg bármi megtörténhet, de sajnos néha rossz értelemben is.

Hogy itt-ott felbukkannak NPC-k a semmiből, az abszolút sima ügy, de legalább nem annyira zavaró. Az már sokkal inkább, hogy a társaink és az ellenfeleink néha egyszerűen megszakítják a kapcsolatot a gondolkodás nevezetű játékkal. Volt olyan, hogy egy küldetés során percekig kavarogtam a teremben, kerestem az ellenfelet, aki elvileg még arra várt, hogy kiiktassam, mire kiderült, hogy konkrétan tényleg arra várt, beszorult ugyanis egy liftbe, és ott álldogált békésen, majd eltűrte, hogy szépen leüssem.

Volt, hogy találkozóra indultam egy karakterrel, akivel beszéltem, majd kaptam tőle egy SMS-t, hogy hol vagyok már.

Olyan is előfordult, hogy a társam egyszerűen átsétált az autón vagy hogy leült a székbe, azaz hogy leült a szék elé a levegőbe. Lehet, hogy ez nem bug, hanem valami fura feature, de elég valószínűtlen.

És ilyen bakikból akad szép számmal, de nekem tényleg szerencsém volt, hiszen ezek olyan bugok, amik nem akasztják meg durván a játékmenetet. Az, hogy másoknál simán fagyogat, súlyos FPS-dropokat mutat, abszolút nem rendkívüli. Inkább az a rendkívüli, hogy nálam élvezhetően futott, tökéletesen nem, néha még így is találkoztam teljesen értelmetlen lassulásokkal, viszont nem voltak idegesítőek, inkább csak… furák.

De most tekintsünk el a bugtengertől, próbáljunk meg átlátni rajtuk, és nézzük, hogy mi marad. Elvileg egy olyan játéknak kellene maradnia, ami FPS-ként, RPG-ként és autós open world játékként is első osztályú. Én lennék a legboldogabb, ha azt mondhatnám, hogy igen, minden tekintetben csoda a Cyberpunk, de nem az. FPS-ként kissé suta, hiszen nagyon nehézkes a gunplay, ami egyébként azért nem baj, mert az életben sem annyira könnyű a célzás, és kis gyakorlással bele lehet jönni a lövöldözésbe vagy a közelharcba. Az már mondjuk bajosabb, hogy a közelharc még a gunplaynél is nehézkesebb, sokszor úgy harapunk a fűbe, hogy azt sem tudjuk, mi történt, pedig azt hittük, nyeregben vagyunk.

Egyszerűen irreálisnak tűnik az is, hogy nem lehet az ellenfeleket fejlövésekkel leteríteni, mintha teljesen érdektelen lenne, hogy pontosan célzol vagy sem, de ez meg azért nem igaz, mert ha nem pontosan célzol, akkor a világ összes lőszere sem lenne elég ahhoz, hogy egy-egy akciórészt teljesíts.

A rejtőzködés sokszor nem működik, de isten bizony még ettől is élethűbbnek éreztem az akciórészeket, amiket amúgy sokszor a pokolba kíván az ember. Minden csak gyakorlás és hozzászokás kérdése persze.

Az autós részek ha lehet, még sutábbak. Közel nincs GTA-feelingünk, a járművek fizikája nem túl jó, mintha túlkormányozná őket a játék alapbeállításban, de erre legalább van megoldás, egy kicsit állítunk az érzékenységen, és máris jobb lesz a helyzet. Azt viszont nem tudja sajnos semmilyen beállítás sem megoldani, hogy maga a vezetés élvezetesebb legyen, a GPS pedig ne legyen nehezen követhető, de talán majd ezt is sikerül kikalapálni februárra.

Azt viszont hozzá kell tennem, hogy nem élvezhetetlenek, csak 2020-as szemmel nézve már ennél sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni őket. És ez az igazán nagy probléma. A CD Projekt Red nyilvánvalóan nem a GTA-típusú játékok nagy szakértője, nem nagyon szokott hozzá a fedezékrendszeren alapuló FPS-ekhez, és ha ennyit tudnak összehozni, akkor kissé nagy volt a kabát, de az a szép az egészben, hogy a Cyberpunk még ezekkel a sutaságokkal együtt is annyira erős játék, hogy az ember leteszi a haját.

Night City vibráló, élettel teli hangulata egyszerűen brutális. Annyi NPC népesíti be, amennyi open world játékban nem igazán szokott lenni, és bár ezek az NPC-k nem különösebben érdekesek, sőt, kifejezetten unalmasak, mégis élethűvé teszik a várost, amiben megéri elveszni nagyon hosszú időre, és nem csak a fősodor küldetéseit végignyomni viszonylag gyorsan. Ha az ember végig akar rohanni a Cyberpunkon, azt jó 13 óra alatt megteheti, de mindenki akkor jár a legjobban, ha teljesíti a mellékküldetéseket is, így bomlik ki ugyanis a csavaros történet teljes egészében, és az a helyzet, hogy hála istennek a mellékszálakat is rendesen megírták, így nem azt érzi az ember, hogy már megint valami unalmas feladatot teljesít egy-két extra fejében.

A harc egyébként néha sokkal durvább ügyességet követel meg az embertől, mint egy átlagos játékban, ugyanis hackelhetünk is közben, mivel az ellenfeleink is mindenféle extra kiberver implantátummal rendelkeznek, néha többel, néha kevesebbel, de mindegyiket kezelésbe vehetjük, hogy elrejtőzhessünk vagy időt nyerjünk.

A hackelés viszonylag egyszerű, és rengeteg lehetőség van benne, akár még a pénztárcánkat is gyarapíthatjuk vele, ha ügyesek vagyunk, és sikerül leemelnünk némi pénzt az itt-ott megtalált gépekről.

A kiberverek tényleg izgalmasak és látványosak, sőt, néha kifejezetten ijesztőek is. Tőlük és a neonfényektől lesz teljesen ellenállhatatlan a város és ez a világ, na meg az olyan ötletektől, mint a Braindance, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy valaki emléktöredékében szabadon jelen lehetünk, szétnézhetünk, vizsgálódhatunk, nyomozhatunk, mindezt három sávra (egy kép, egy hang és egy hőkamera) bontva, amelyek között váltogatnunk kell, ha rá akarunk bukkanni az adott braindance fontos mozzanataira.

Persze hogy akad szex és románc is, már a játék elején belefut az ember egy elég szépen animált meztelen női testbe, amik később sem tűnnek el a szemek elől. A karakterek, a történet és a világ kidolgozottsága bőven elég indok ahhoz, hogy a Cyberpunkot ne lehessen letenni, sokan még úgy is órákat tesznek bele naponta, hogy egyébként szidják, mint a bokrot, mert egyébként tényleg annyira ellenállhatatlan, hogy azért szívja az ember a fogát, mert maga a játék kitaszítja a játékost, aki egyébként minden baki ellenére maradni szeretne.

És mivel sok a baki, az ember már nem is tudja, hogy tulajdonképpen mi számít annak és mi nem.

Az például, hogy semmit sem rág a szádba a játék, talán hiba, talán nem (én például nem tudtam, hogy mennyi mindent cipelek magammal, csak akkor, amikor V már konkrétan vánszorgott előre ahelyett, hogy szaladt volna), a fejlődési rendszer kellemes kuszasága, de mégis hatástalannak érződése is lehet átgondolatlanság vagy éppen egy módszer arra, hogy sokáig maradjunk, több küldetést teljesítsünk, és több lehetőségünk legyen fejleszteni magunkat, hogy még jobbá váljunk.

Ez a baj. Hogy már mindenen gyanakszik a játékos. Pedig a Cyberpunk 2077 egy fantasztikus játék. Egyszerűen a CD Projekt Red a saját csapdájába esett. Nem kellett volna mellébeszélni, meg kimagyarázni magukat, hanem bevallani, hogy igen, ez a kabát most túl nagy, inkább csúsztatunk egy évet, aztán mindent megkaptok egyszerre. Soha többé nem fog nekik hinni senki. Ha tényleg igaz, hogy a februári második patch után már közel tökéletes lesz a játék, akkor érdemes inkább kivárni azt a két hónapot. Ha ez már megint valami kamu, akkor az isten se menti meg őket a népharagtól. Még egy ennél is nagyobbtól. Kár, pedig a Cyberpunk 2077 lazán ott lehetne az év legjobb játékai között most is. De bízzunk benne, hogy 2021-ben már ott lesz.

Pontozni 2020-ban értelmetlen. Ez per pillanat egy készülőben lévő játék, amiben remek lehetőségek vannak. Így is élvezhető, és rá lehet csúszni. Jövőre talán majd maradéktalanul élvezni is fogja mindenki.

Ha jobban elmerülnél a világában, szerezd be hozzá ezt a könyvet:

Ha várod a Cyberpunk 2077-et, ezt a könyvet be kell szerezned

A Cyberpunk 2077 világa egy olyan gyönyörű kötet, ami nemcsak szépen mutat a polcodon, de még hasznos is, ha jobban el akarsz merülni a november 19-én megjelenő játékban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

World Margarita Day – Egy újabb ünnepet köszönthetünk köreinkben, már Magyarországon is

Az év egyik legjobb játéka is lehetett volna, de a pénzéhség közbeszólt

Thor hangján szólal meg Deadpool a Deadpool és Rozsomák szinkronizált előzetesében

További cikkeink a témában