Dave Bautista nem veszi félvállról a mozis karrierjét és van még valami, amiben ugyanígy nem ismer pardont.

A sztár nemrég kijelentette, hogy nem ő akar lenni a következő Dwayne Johnson, ő csak egy kibaszott jó színész akar lenni, melyre szépen felfűzött Rian Johnson, amikor a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma forgatása után elmondta, hogy szerinte Bautista a legjobb pankrátorból lett színész a világon.

Mindkét kijelentés fájhat egy kicsit a Sziklának, de egy dologban egészen biztosan hasonlít a két sztár: mindkettejüknek nagyon fontos a rendszeres testedzés és a tudatos táplálkozás. Az utóbbira Bautista annyira figyel, hogy van egy kitétel, melyet minden filmes szerződésébe belefoglaltat.

A Men's Health írta meg, hogy

a forgatás lebonyolításáért felelős személy köteles legalább négy óránként megteremteni az étkezés lehetőségét a Drax szerepével világhírnévre szert tett színész számára.

Bautista azt is elárulta, hogy nem csak ezekben a kajaszünetekben szokott étkezni:

Ha az étkezések között megéhezem, általában mandulavajat eszek banánnal vagy vegán, gluténmentes grillezett sajtot.

Ehhez a fizikumhoz persze nemcsak zabálni kell, de rendszeres mozgásra is szükség van, ezért az 53 éves Bautista minden nap – van hogy naponta kétszer is – elmegy edzeni, mely alkalmakkor súlyzózni, kardiózni szokott vagy küzdősport-edzéseken vesz részt.

Ez is érdekelhet:

Túlzás nélkül felismerhetetlen Robert Downey Jr. ezen a két forgatási fotón

Vörös haj, kopaszodó fej... Tony Stark kicsit megzuhant.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Megérkezett A holló szinkronizált előzetese

További cikkeink a témában