A Netflix sorozatot készít a Microsoft egyik legismertebb videojáték-franchise-ából, a Gears of War-ból, melynek főszerepére Bautista bejelentkezett. Nem is akárhogy.

A Gears of War annak idején az Xbox 360 nyitócíme volt, ami akkora kultuszt épített magának, hogy több folytatást is megért. Egy háborúszaggatta jövőbe invitálja a játékost, ahol az emberek egy rémisztő idegen fajjal vívnak elkeseredett harcot. A sztori központi alakja kezdetben egy Marcus Fenix nevű izomkolosszus volt, aki igazi ikonja lett a Microsoft konzoljának.

Dave Bautista a sorozat hatalmas rajongója, amit még a készítők is elismernek, de annyira, hogy az ötödik epizód egyik kiegészítőjébe még be is rakták a színész arcát. Már régóta napirenden volt a játékból készült film Hollywoodban: egy időben a Universal akarta megcsinálni, és Bautista már akkor is bejelentkezett Fenix szerepére, de a projektből végül nem lett semmi.

Most azonban a Netflix végre belevág a dologba, és a színész ismét jelezte, hogy ő nagyon fellépne már a fedélzetre. Az Instagramra fel is töltött egy videót, melyben Marcus Fenix ikonikus páncélját viseli, és melyhez csak ennyit írt: Ennél jobban nem tudom megkönnyíteni a dolgotokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Bautista (@davebautista) által megosztott bejegyzés

Azt egyelőre még nem tudjuk, a Netflix fejeseinél milyen fogadtatásra lelt a videó, de az biztos, hogy a mára már elismert karakterszínész ex-pankrátor tényleg tökéletes lenne a szerepre. Mi szurkolunk neki.

(Főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Tíz színész, akinek marha jól áll a bugi

Imádjuk, amikor ez a tíz ember táncra perdül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés