A We Got This Covered általában nagyon jól értesült riportere robbantotta a meg nem erősített hírt, mely szerint a sztár jelenleg éppen arról győzködi a Disney-t, hogy a Deadpool előkészületben lévő harmadik részében a szuper(anti)hős nyomjon egy coming outot.

Ez némileg ugyan szembemegy az első két részben felépített nemi identitással, hiszen eddig Wade Wilson egy nőbe volt hőszerelmes, de azért olykor-olykor még így is csinált fura dolgokat, kezdve az unikornisos karórával a magassarkúban előadott sztripklubos vérengzésig.

Reynolds már korábban is úgy nyilatkozott, hogy szerinte a Marvel filmjeinek tükrözniük kellene azokat a folyamatokat, melyek jelenleg játszódnak le a világban, amivel nyilván arra célzott, hogy a szereplőknek reprezentálniuk kellene azt a sokszínűséget, melynek fontosságától egyre hangosabb a közbeszéd.

Még az is lehet, hogy a színész állítólagos kérésére a Disney rábólint, hiszen a Deadpool 3 lesz a Marvel filmes univerzumának egyetlen 18 pluszos darabja, vagyis várhatóan sem a szexualitás, sem az erőszak nem lesz benne tabutéma. A képregényekben egyébként Deadpool pánszexuális, vagyis a belengetett reform még így sem teljesen hű az eredeti karakterhez.

Ez is érdekelhet:

Végre megjöttek az Eternals első képsorai

Még nem sok, de több, mint a semmi.

Paul Rudd végre öregnek néz ki!

Ez azért nagy szám, mert a népszerű színész negyvenévesen megállította az öregedést.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Megvan a Tankcsapda új gitárosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés