A Deadpool harmadik részének a Super Bowl alatt végre-valahára befutott az első kedvcsinálója, melyből nemcsak az derült ki, hogy Ryan Reynolds és Hugh Jackman közös szuperhősös tripjének a végső címe Deadpool & Wolverine lesz, de az is, hogy ez a mozi tényleg megmentheti a Marvel tavaly dögrovásra került filmes univerzumát.

Az biztos, hogy ez az alkotás sem távolodik el a multiverzum koncepciójától, de annyira nem, hogy a sztori mozgatórugója egyenesen a Loki-sorozatokban megismert TWA lesz, ami ugyebár az az egyes világok egyre szerteágazóbb idővonalainak kifésüléséért lenne felelős. A traier elején ők rabolják el Deadpoolt, és bár egyelőre nem világos, hogy miért, ebbe az előzetesbe már így is annyi humor, kreativitás, easter egg és zseniális kiszólás szorult, hogy mi nagyon bízunk a sikerben.

Ez egyébként már rá is férne a Marvel Studiosra a botrányos tavalyi év után, idén pedig a Deadpool & Wolverine lesz az egyetlen bemutatójuk, vagyis a kedvező fogadtatás most mindennél fontosabb a gyengélkedő stúdió számára.

Íme a bombasztikus első előzetes:

A film július 25-én kerül a magyar mozikba.

Ez is érdekelhet:

Streamingen tér vissza a Sógun sorozat

Nők is lehettek szamurájok, és más csemegék Japán titokzatos történelméből egy klasszikus sorozat adaptációjában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

World Margarita Day – Egy újabb ünnepet köszönthetünk köreinkben, már Magyarországon is

Egy videójáték miatt újra felfedeztek egy 27 éves sci-fit, amit már a film sztárja sem hagyhatott szó nélkül

Amikor fater úgy tolja a toxikus maszkulinitást, hogy a gyerekek belehalnak – Vaskarom-kritika

További cikkeink a témában