Kijött egy könyv pár hete, amiért 20 évvel ezelőtt valószínű elvágták volna a szerző torkát. Szerencsére akik ezt megtették volna, már halottak, vagy börtönben ülnek még sokáig. Dezső András oknyomozó újságíró remek kórtörténeti gengszterkönyvet rakott össze!

Magyarország elmúlt 50 éve sok szempontból igazán kalandosra sikerült. Az egyre elpuhuló gulyáskommunizmusból a rendszerváltás utáni vadkeleten át a kétezres évek végi megtisztulásig/átalakulásáig

minden korszaknak megvolt a maga bűnözői köre és piramisa, jellemző bűncselekményei és gazdasági kiskapui.

A Maffiózók mackónadrágban című gengszterkönyv ezt a combos és sűrű időszakot veszi lajtrom alá, megrajzolva az elmúlt évtizedek gengsztertérképét, kapcsolati hálóját és betekintést nyújt a kulisszák mögé.

A szerző ugyanis a legendák tovább színezése helyett valószínűleg barátai és kollégái tanácsa ellenére a levéltártól a titkos rendőrségi és állambiztonsági aktákon át gengszterekkel és volt rendőrökkel ült le beszélgetni a mára javarészt elévült, Magyarország újkori közéletét és gazdasági környezetét masszívan befolyásoló nagyívű bűncselekményeiről, korszakos keresztapáiról és az éjszaka rettegett urairól.

Ebből pedig egy tömény, de jól érthető, izgalmas, igaz történeteken alapuló anyag lett.

Betörések, prostitúció, olajozás, kábítószer, csempészés, zsarolás, turizmus.

A könyv olvasása során a sok apró üvegszilánkból helyenként egészen tiszta kép kezd kirajzolódni az adott évtizedek alvilágával kapcsolatban. Segít megérteni, feldolgozni, hogy a kommunizmus és a piacgazdaság közötti félhomályból, a gebinezés korszakától hogyan jutottunk el a nyolcvanas évek szervezett betörésein és formálódó prostitúcióján át az elmúlt 25 év legmeghatározóbb, legmélyebb érintettségű bűncselekmény-sorozatáig, az olajozásáig, mely tevékenység egymaga annyi pénzzel károsította meg a magyar gazdaságot, hogy joggal feltételezhetjük, minden gazdasági nehézség és pénzhiány legdémonibb felelőse az országot illetően.

Itt a piros, hol a Boros?

Érdekes végigkísérni, hogy hosszú ideig senki nem maradt a csúcson, mert ezek az emberek jellemzően erőszakkal lettek nagypályások, és szintén kard által vesztek el. Leginkább a kilencvenes években, amikor divattá váltak a leszámolások, hirtelen megjelentek a filmbe illő jelenetek is Budapest utcáin és a rendőrség lehetőségei és megítélése történelmi mélyponton volt.

Fényes nappali kivégzések, robbantások és likvidálások.

Rengeteg karaktert és tevékenységet ismerhetünk meg a legpitibb kártyás és utcai szerencsejátékos trükköktől egészen a nagypályás, rendőrségi beágyazottságig terjedő olajbűnözésig. Besúgók, tippadók, ütőjátékosok és gyilkosok, háttéremberek és keresztapák, seftesek és zsarolók, politikusok és gazdasági bűnözők.

Mára kevesen maradtak életben. A könyv részletesen kitér az elmúlt 15 évre is, így megtudhatjuk, hogy azok közül, akik a szálakat mozgatták, kik vannak talpon, és éppen milyen lehetőségeik vannak. Az szinte biztos, hogy az elkövetkező öt évben még sokszor elő lesz véve a huszadik század utolsó évtizede, hiszen több olyan szereplő is éppen elszámoltatás alatt áll, akik jelen pillanatban időről-időre valamilyen új információval javítanák saját illetve rontanák ellenlábasaik pozícióját az eljárások során.

Egy biztosnak látszik: 2010 után a bűnüldözés lehetőségei és a szándék is felnőtt a feladathoz, hogy leszámoljon a múlttal.

Hogy aztán majd húsz év múlva olvashatunk-e egy könyvet arról, hogy a 2010-es évek Magyarországán milyen svindlik mentek, kik voltak az újkori alvilág pápái, az a jövő zenéje. Mindenesetre ezt a könyvet nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a gengsztertörténeteket, akit érdekel a közélet és a bűnözés, valamint Magyarország újkori alvilági korrajza és szeret egy nagyobb képet nézni.

Ha pedig inkább az élet boldogabbik fele érdekel, van egy jó hírünk: megjelent testvérmagazinunk, a Roadster print kiadása is, rengeteg inspiráló történettel és izgalmas kalanddal. Fogd mellé ezt is a Libriben, ezzel a kettővel már el lehet menni egy jót nyaralni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában