Bob Chapek 2020 februárjában vette át a Disney vezérigazgatójának székét Bob Igertől. Akkor még 260 milliárd dollárt ért a cég, most már csak 167-et.

Chapeknek egyébként nem volt könnyű dolga, hiszen alig melegítette meg a székét, már be is robbant a világjárvány, ami egyfelől olyan volt a már prosperáló streamingszolgáltatóknak, mint a mennyország, másfelől azonban rendesen odakólintott az elsősorban a mozikba termelő Disney-nek. Kihívás tehát volt bőven, és Chapek nem mindig tudott jól kijönni ezekből.

Balra Bob Chapek, jobbra Bob Iger egy 2021-es rendezvényen

Amnikor például Scarlett Johansson keresetet nyújtott be a Disney ellen, amiért az a Fekete Özvegy című filmjét az eredeti tervekkel ellentétben a Disney+-on mutatta be, és emiatt a színésznő komoly pénztől esett el, Chapek azzal vágott vissza, hogy Johansson nem hajlandó viselni a világjárvány nehézségeit.

Scarlett Johansson beperelte a Disney-t

Nemigen lesz itt Fekete Özvegy 2, gyerekek!

Ez már csak azért sem volt okos húzás, mert a cégnek végül így is, úgy is meg kellett állapodnia a sztárral, másrészt pedig az eset rávílágított, hogy Chapek mennyire más habitusú, mint a céggel együttműködő tehetségeket minden körülmények között támogató Iger.

Az utolsó csepp a pohárban a közel százmilliárd dolláros zuhanás, ami odáig vezetett, hogy

a cég vezetői ülésén azonnali hatállyal felállították Chapeket és azzal a kanyarral visszaültették a helyére a két éve leköszönt Igert, hogy tegye rendbe a dolgokat.

Iger egyébként 2005-ben lett a Disney vezérigazgatója, amikor a cég értéke még 55 milliárd dollár volt, amit 15 év alatt sikerült neki 260 milliárdra tornáznia. Szóval a Disney vezetősége nagyonis tudja mit csinál.

Iger már meg is szólalt az ügyben, megköszönte a bizalmat, kifejezte izgalmát és a döntés felett érzett örömét, és elmondta azt is, hogy ő ismét a kreatívokat és művészeket fogja előtérbe helyezni, ahogy eddig is tette.

(forrás: Variety, képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Hang nélkül előzményfilmjében New Yorkot szedik darabokra a zajra ugró alienek

Másfél percnyi vegytiszta tombolás a Furiosa új előzetese

Egy ikertornádó szétszaggatja egész Texast a Twisters nagy előzetesében

További cikkeink a témában