Jövő héten nálunk is a mozikba kerül a The Apprentice – A Trump-sztori című film, melyről már az előzetese alapján meg lehet mondani, hogy nem igazán a címszereplő Donald Trump szekerét akarja tolni a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson.

A film premierjének időzítése miatt nehezen lehetne tagadni, hogy a demokratikus oldal komoly szerepet szánt az alkotásnak a kampány hajrájában, ahogy arra is mérget lehet venni, hogy az alkotók bizony nem nagy rajongói a republikánus jelöltnek.

A filmről maga Trump is írt egy rövid értekezést az általa alapított, szerényen csak Igazságnak elnevezett közösségi oldalon, melyben gyakorlatilag mindenkit elküldött a picsába, akinek köze volt a filmhez.

„A rólam írt hazug és minősíthetetlen film, a The Apprentice – A Trump-sztori (van egyáltalán joguk engedély nélkül használni ezt a nevet?) remélhetőleg el fog bukni. Ez egy olcsó, rágalmazó és undorító politikai fércmű, amelyet közvetlenül a 2024-es elnökválasztás előtt mutatnak be, hogy megpróbáljanak kárt okozni országunk történetének legnagyobb politikai mozgalmának, ami a Make America Great Again. Az exfeleségem, Ivana egy kedves és csodálatos ember volt és nagyszerű kapcsolatom volt vele egészen a halála napjáig. Gabe Sherman, ennek a szemétkupacnak az írója, egy aljas és tehetségtelen senkiházi, aki már régen elveszítette a hitelességét, ő pedig tudta ezt, de úgy döntött, egyszerűen nem foglalkozik vele. Szomorú, hogy azok az emberi hulladékok, akik részt vettek ebben a – remélhetőleg sikertelen – projektben, azt mondhatnak és tehetnek, amit csak akarnak, hogy ártsanak egy olyan politikai mozgalomnak, amely sokkal nagyobb mindannyiunknál. MAGA2024!”

A film nálunk 18-as karikát kapott a korhatárbizottságtól, így biztosak lehetünk benne, hogy az alkotók sem finomkodtak.

Ez is érdekelhet:

Úgy beleállt a földbe a Joker folytatása, hogy még egy kétmillióból készült horror is beelőzte

Csak viszonyításképp: a Joker második része kétszázmillióba került.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés