Már valószínűleg ismered a sztorit a tízéves posztjai miatt kirúgott James Gunnról, meg arról, hogy hiába védte be őt az egész stáb és hiába nyúlt a hóna alá a Marvel Studios, végül a Disney mégsem vette vissza őt az A galaxis őrzői vol. 3. rendezői székébe. Dave Bautista volt az, aki a kezdetektől vállalta a véleményét, és úgy tűnik, továbbra sem hajlandó beletörődni a stúdió döntésébe.

Azzal tehát nem lehet vádolni Bautistát, hogy nincs gerince. Ő volt az első, aki a Twitteren leírta, hogy egyáltalán nincs kibékülve a döntéssel, majd később azt is elmondta, hogy egyszerűen fájna neki ezután a Disney-nek dolgozni. Azt is leírta, hogy ha a Disney nem fogja használni Gunn már kész forgatókönyvét a harmadik részben, akkor őt elfelejthetik.

Kemény szavak, és úgy tűnik, hogy a színész az eltelt időben sem csillapodott. A minap ugyanis Jonathan Ross brit showman vendége volt, ahol szóba került a Marvel filmes univerzuma is, Bautista pedig ismét olyanokat mondott, amire eddig még nem nagyon volt példa. Mármint arra, hogy egy színész ilyen nyíltan szembeforduljon egy olyan óriással, mint a Disney.

Figyeld csak!

Amikor a házigazda megemlíti, hogy azt hallotta, hogy Bautista a kilépést fontolgatja, egészen pontosan ez hangzik el válaszként:

Igen, ez igaz. Keserédes, vagyis pontosabban csak simán keserű tárgyalásokat folytatunk ez ügyben. Nem igazán örülök annak, ahogy Jamesszel elbántak. A film meghatározatlan ideig parkolópályára került. Őszintén megmondom, nem biztos, hogy a jövőben fogok még a Disney-vel dogozni. Eddig is elmondtam, mit gondolok erről az egészről, és ezután is így fogok tenni.

Nos, a kiállás mindenképpen becsülendő, de igazából nem örülnénk, ha el kellene búcsúznunk a komoly humorforrásként funkcionáló karaktertől.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés