A Dűne második felét már úgy vártuk, mint a karácsonyt, de idén nem lesz belőle semmi.

Ami valahol várható volt, hiszen még mindig nem jutottak egyezségre Hollywoodban a sztrájkoló színészek és a stúdiók, ami miatt egy rakás várva-várt film forgatásának kellett leállnia.

Végül Denis Villeneuve sci-fi eposzát is elérték a sztrájk hatásai, hiszen a filmet gondozó Warner még mindig ellenáll a színészek követeléseinek, vagyis a stúdió tekintetében továbbra is áll a munkabeszüntetés. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a Dűne: Második rész színészei nem vehetnek részt egy esetlegesen szükséges utóforgatáson, de azt is, hogy a promócióhoz sem járulhatnak hozzá semmilyen sajtómegjelenéssel, ami nem kicsit tehet be a premier előtti felhajtásnak.

Épp ezért a Warner a Legendaryval közösen úgy döntött, hogy a film november 3-ra időzített premierjét elhalasztja 2024. március 15-re.

Ez komoly négy hónapos csúszás, ami most nagyon fájhat mindenkinek, aki már így is számolta a napokat az alkotás novemberi bemutatójáig. Nem tagadjuk, mi sem repesünk az örömtől.

(Forrás: Variety)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve