Az ember, aki eddig gyenge filmet még nem készített, megcsinálta élete remekművét. Nolan karrierje pedig tele van igazán fontos filmekkel, ott A sötét lovag-trilógia, az Eredet, A tökéletes trükk, a Csillagok között, egyes rendezők a fél életüket odaadnák, ha csak egyetlen olyan mozit készíthetnének, mint az előbb felsoroltak valamelyike. Mondjuk ki bátran: Christopher Nolan egy istenáldotta zseni. Olyan figura, akit nagyon lehet szeretni, akinek minden új filmje előtt bátran lehet kis remegéssel a gyomrodban várni, hogy már megint mivel fog rávenni a rajongásra, és rajongani fogsz érte, nincs mese, mert mindig valami olyat mutat, amit ép ésszel nehéz felfogni.

A Dunkirk után még jobban fogod szeretni, mert ez a faszi hihetetlen dolgot vitt véghez. Olyan háborús filmet készített, ami az első pillanatától majdnem az utolsóig a székedbe nyom, olyan tempóval kezd el sodorni a kilátástalan túlélés irányába, hogy még levegőt is elfelejtesz venni. Hajszálpontosan megkomponált jelenetek sokaságával koppantja az álladat a földön, és mindezt olyan életszerűen viszi vászonra, hogy még a háború hideg leheletét is érzed a nyakadon. Nem az IMAX túlvezérelt légkondija az, hidd el.

A Dunkirk sztoriját már ismerjük a történelemkönyvekből, egy gigantikus mentőakcióról van szó a II. világháború idejéből, ahol több mint 300.000 brit és francia katona került kilátástalan helyzetbe, mikor nem volt hová menekülniük, és csak a civil segítségre számíthattak, na meg arra, hogy valahogy túlélik, amíg megérkeznek hozzájuk, ha megérkeznek egyáltalán. Az akció több fronton zajlik, a menekülni vágyó katonák szintjén, a levegőben és a civilek oldalán. Ezt a három oldalt keveri egészen addig úgy Nolan, hogy a végén már csak azért izgulsz, hogy bele ne szédülj.

Bele lehet, mert a kedves író-rendező úr remekül játszik az idősíkokkal, szanaszét szabdalja a cselekményt, aztán összekuszálja a darabkákat, hogy kirakóst játsszon velünk. Ez az idősíkokkal történő játék olyan feszessé teszi a filmet, hogy azt elmondani igazából nem is lehet. 106 percen keresztül fogod kitágult pupillákkal bámulni, hogy mi az úristen történik, hogy bár jó eséllyel tudod, mi lesz a sztori vége, megmenekülnek-e a katonák, vagy végül ott maradnak Dunkerque-nél örökre, és megpróbálod kitalálni, hogy az éppen látott események hogyan illeszkednek a történet idővonalába.

Abban pedig, hogy meg leszel véve kilóra és leizzadsz a film végére, van némi szerepe a fantasztikus színészi játékoknak is, Tom Hardy szokás szerint remek a hős pilóta szerepében, de a fiatal színészek is embertelenül jól castingoltak, és igen, még Harry Styles is remek választás volt. Nolan kezei alatt mondjuk nincs esélye arra, hogy rosszul alakítson, de mindegy is, a lényeg, hogy a srác nem csak sikeres zenei szólókarriert kezdhet építgetni, de a színészi pályán is komolyan el kellene gondolkodnia.

Nolan annyira szereti a filmjét, hogy egy ponton még önmaga sem kíván lenni, megadja magát a mozinak, de nem szeretnék spoilerezni. Annyit azért elmondhatok, hogy a filmben benne van egy történetszál nyitva hagyása, amitől tökéletesen „nolanes” lenne az egész, de a rendező ezúttal inkább megálljt parancsol, és másképp alakítja az események folyását. Ez nagyon ügyes és szerethető húzás, mint ahogy az is remek, hogy nem rág mindent a szánkba, egyes karakterek történetét nem magyarázza meg teljesen, lyukakat hagy a szereplők sztorijában, amiket nekünk kell betöltenünk. Ezt lehet, hogy egyesek rossz néven veszik majd, de szerintem egyáltalán nem baj az, ha egy film lehetőséget hagy az egyéni értelmezésre, ettől válik sokkal személyesebb élménnyé az, amit látsz.

És amit látsz, az egy igazi mestermű, Christopher Nolan pedig most már végleg beírta magát a valaha volt legnagyobb rendezők közé. Egészen hihetetlen tempójú, rettenetesen feszült vágta ez nagyon kevés beszéddel, de annál több csodaszép képpel, amiket IMAX-vásznon kell látni, aztán úgy menni haza, hogy a szíved még órákig hevesebben dobog, mert erről a fagyos, kilátástalan tripről lejönni bizony nagyon nehéz lesz. Jó lenne látni egy 70mm-es kópiát belőle, de az itthon sajnos teljességgel esélytelen. Így sem panaszkodunk. Nem kérdés, hogy a Dunkirk ott lesz-e az év legjobb három filmje között.