Hollywood első számú munkaalkoholistája azt adja aktuális akciófilmjével, amit ígért – illetve, annál jó néhány emeletnyivel kevesebbet. A Felhőkarcoló fullba nyomja a CGI-orgiába forgatott, lángoktól ölelt Die Hard-életérzést, ám az eredetiség és a bátorság sajnos rendre lekési a liftet. Kritika.
Képzeld el az előzetes alapján, milyen lesz a film, s olyan lesz. Ez jó hír is lehetne, de nem az, mert nem azt írtam, hogy a legjobb kibontott verzióját képzeld el a trailernek, hanem pont azt, pont annyit – s így már nem feltétlenül olyan fényes a helyzet.
Johnsont persze most is lehet szeretni, ezt az embert mindig lehet, bár most még a korábbihoz képest is jobban beéri azzal, hogy a speciális effektusokat drágán vette, de magát olcsón adja: karaktere hős ex-kommandós, aki a Pokoli torony Paul Newmanje után nagyon szabadon biztonsági szakértője lesz a világ legmagasabb épületének. A baj meg jön (illetve jönnek, mert fegyverük van és veszélyesek), ő meg bent ragad, s a kitetovált, az eredetinél termetesebb, de nem kevésbé koszos Bruce Willisként menti a famíliáját, meg mindent, ami másfél órába belefér.
A Felhőkarcoló látszólag tényleg a nyolcvanas-kilencvenes évek amerikai akciófilmjeinek rajongóit igyekszik kiszolgálni, csak éppen semmi sem olyan élvezetes benne, mint kéne. A karakterek egysíkúak, ám unalmasan azok, a beszólások se nem coolak, se nem viccesek, a verekedések-lövöldözések szégyenlősen vértelenek – az épület szép, néha túl szép. Nem spóroltak semmin. Csak a találékonyságon.
Jól fogyasztható legyen, ez a lényeg Johnsonnak, producerként is – jól és gyorsan, ő pedig ez esetben kicsit kevéssé szimpatikusan (de tartom, hogy imidzsére nézve még nem kártékonyan) igyekszik megint a néző legjobb barátja lenni, aki nem tesz mást, csak mutat nekünk egy muszklis embert, aki eljátssza, hogy akcióhős, de úgy, hogy ne fájjon, hogy ne zavarjon minket bármiféle provokatív izé, amely esetleg arra engedne következtetni, hogy a film forgatókönyvének soron következő oldalát nem egy akciósan vásárolt zsánerfilm-generátor segített összerakni az épp aktuális forgatási nap reggelén. Unalmas, 125 millióból összehozott, néhol kínosan, máshol kedvesen biztonságira vett, rosszul gyermeteg játszadozás a Felhőkarcoló, amely sajnos kevesebbszer képes bűnös élvezetként viselkedni, mint amennyire ez elvárható lenne tőle.
És hiába látványos, bocs, Szikla, de ez inkább a tévébe való. Oda is csak hátterezésnek.