Az EA és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) együttműködése ugyanis harminc év után megszakadt, így az idei kiadás EA Sports FC címen érkezik a piacra.

Az már az elmúlt hetekben közzétett médiatartalmakból nyilvánvalóvá vált, hogy az általunk eddig ismert FIFA az energiához hasonlóan nem veszett el, többnyire csak átalakult, főként csak nevet és logót változtatott. Ez pedig valahol megnyugtató volt, mert bár megvoltak a játéknak azok a hibái, amiért szeretve gyűlöltük, az UFL és az eFootball annyira kiforratlan, hogy nem lett volna überfasza bejáratott és normálisan működő focis játék nélkül maradni erre az évre.

Nem vagyok rá büszke, de tavaly mintegy ezer órát elcsesztem a FIFA23-ra, nagy részét Ultimate Teamre, jelentős részét egyéni és csapat-karriermódokra, a maradékot pedig seasonsra, voltára, pro clubsra, miegymásra. Így fokozottan kíváncsi voltam rá, hogy ha a játéksorozat külső okok miatt végre megújul, vajon mennyire nyúlnak hozzá a játék idegesítő, mihaszna, érdektelen elemeihez, illetve egészítik ki vagy turbózzák fel a nagyon is jól működő elemeit. Hát, a végeredmény felemás lett, amolyan igazi fifás, vagyis EA FC-s. De kezdjük az elején.

1. Gameplay

Az első benyomások: a játék menüje megváltozott, azon belül viszont csupa ismerős dolgot látunk. Ha gyorsan nyomunk egy meccset, egyből szemet szúr az, hogy a játék egy új alap-kamerabeállítással indul, amely ügyesen egyensúlyoz a hatékonyság és a vizuális élvezetek között.

A pályát szépen átlátni, viszont nem túl statikus az egész.

Persze azt nem állítom, hogy komolyabb tétmeccsen a tactical kameramóddal indulna el bárki, azonban a FIFA22-ben debütáló EA Sports GameCamhoz képest kevésbé zavaró az, hogy nehéz bemérni a játékosok mozgását vagy a lövések szögét.

A HyperMotion2-őt felváltotta a HyperMotionV; az új, SAPIEN nevű technológia kisebb nevű focistákat is élethűbben jelenít meg, a felturbózott Frostbite-motor pedig a játékosmodelleket, a mezeket, a mozgásokat és a gólörömöket teszi realisztikusabbá. De mindez inkább marketing, mintsem a pályán is lekövethető evidencia. A játék természetesen szép, az új animációk is ülnek, bár hatalmas áttörést ne várjunk a tavalyihoz képest. A zsuga nyújtotta esztétikai élménnyel amúgysem volt korábban gond, szóval nem lehetünk elégedetlenek.

A gameplay kellemesen lassú, mondhatni életszerű. Tök élvezetes látni az egészséges tempóban futó játékosokat, miközben az ember még pár napja az év végére alaposan szétpeccselt és felgyorsított FIFA23-ban csapatta a maximális végsebességű, agyig felhúzott és megizmosított FUTTIES-kártyákkal az Ultimate Teamet.

Ezek után szokatlan lehet a váltás, de körülbelül annyira kellemetlen, mint a sivatagi hőségből egy hűvös kunyhóba vonulni.

De sajnos idén is várható lesz az, hogy a kellemes tempójú játékból futóversenyt csinálnak, és addig gyorsítják, míg elveszíti a realitását.

A labda mozgása is élethűbb, több a véletlenszerűség a pattogásában, ahogyan a különféle párharcokban és lövésekben is. A ziccerbe kerülő csatár mintha könnyebben lőné mellé a labdát, vagy a kapusba, ha nem célzunk pontosan.

A laposan alsóba helyezett belsős lövés pedig mintha nem tudna kétszer ugyanúgy bepattanni, ezt pedig tényleg élvezetes nézni.

Történt még néhány apróbb változtatás: ezentúl faltnál vagy laposztásnál a bíró kameranézetére vált néha a játék, ami kellemes fűszer lehet a szemnek.

Az azonban már úgy a teszt első órájában megtörtént velem, hogy 2–2-ős állásnál, a mérkőzés utolsó percében egyedül futhattam a csatárommal a kapusra, a bíró viszont jobbnak látta lefújni a meccsek. Hát, sokaknál ilyenkor szoktak repülni a kontrollerek.

A tavalyi évben ez volt nálam a legdurvább ilyen élmény, amit épp az ellenfél szenvedett el. A bíró nagyjából tizedmásodperccel fújta le a félidőt azelőtt, hogy a labda áthaladt volna a gólvonalon.

Tényleg, ennyire nehéz volna megoldani azt, hogy ne fújja le a bíró lehetetlen időpontokban és játékszakaszokban a meccset?

Mert úgy fest, idén is számíthatunk ezekre a jóságokra.

A timingolt távoli bombák belsővel (finesse shot) és külsővel (trivela) is ülnek, de azért nem túl effektívek, azaz látszólag egyik sem meta, hanem a pont jó kategória. Természetesen timing shot nélkül is lehet próbálkozni, külsős és belsős variálás nélkül is, az ínyencek pedig a tavaly bevezetett power shothoz is hozzányúlhatnak.

Jött természetesen néhány új skill moves, három négycsillagos, a Ball Roll Drag, a Drag Back Turn, a Flair Nutmegs, és egy ötcsillagos, a Flair Rainbow. Hogy melyiket miképp kell kivitelezni, és milyen játékhelyzetekben érdemes alkalmazni, azt a következő videóban szépen összefoglalják:

Playstyle

A pontrúgásokon szokás szerint változtattak kicsit, bár nem kell újratanulni ismét az egészet. Büntetőt szinte ugyanúgy kell lőni, és nagyjából szabadrúgást és szögletet is. Ami változott, az főleg a Playstyles bevezetése miatt van, ez viszont az egész játékra kiható változásokat hoz magával.

A Playstyles lényegében a Traits helyére érkezik, ugyanott is találjuk, azonban jóval kidolgozottabb, gazdagabb és komplexebb profilokat tesz lehetővé.

Az újítást a világhírű sportanalitikai cég, az Opta közreműködésével vezették be, a rendszer gyakorlatilag megidézi a pályán a valódi futballistákra jellemző specifikumokat,

így sajátos lövésekre, felfutásokra, fejesekre vagy bedobásokra is számíthatunk olykor. A fontosabb játékstílusok a Futbin videójában nyálazhatók végig:

De a szabadrúgásokhoz visszatérve: a Dead Ball játékstílust egyes pontrúgás-specialisták kapják meg, akiknek így a lövéseik gyorsabbak lesznek, jobban cikáznak, és a rúgás előtti lövőív vagy célzóív lényegében a labdától a kapuig tart;

kis túlzással látni, hol fog a hálóban kikötni a labda.

Ez a tavaly knuckeballnak nevezett, jobbra-balra, fel-alá szitáló bombáknál remekül jön, végre látni ugyanis előre, milyen pályaívet ír le a labda. Szoboszlai Dominik természetesen megkapta ez a játékstílust, így igazán élvezetes lesz vele szabadrúgásokat lőni.

2. Ultimate Team

Az Ultimate Team (UT) a sorozat legnépszerűbb, talán legélvezetesebb és egyben legaddiktívabb játékmódja, egyben legnagyobb pénzcsinálója. Az UT menüje alaposan megújult, eleinte nehezen is lehet manőverezni a különféle almenüi között. Új játékmód nem került be az UT-be, azonban történt néhány felhasználóbarát változtatás:

• a squad battles meccsek ezentúl nem 6, hanem 4 percesek lesznek; így az objective-k miatti szenvedés hamarabb véget érhet,
• lesz claim all gomb, amivel egyszerűbben besöpörhetjük a nyereményeinket,
• a játékosok által preferált szerepkörök között automatikus lesz a váltás, nem lesz szükség position changer kártyákra. Ez főleg draftnál lesz hasznos, ahol előre kiválasztott és le nem cserélhető taktikai felállásba kaptunk gyakran olyan játékost, aki az aktuális pozíciójával egyszerűen nem illett a csapatunkba, noha position changer kártyával használhattuk volna őt maximális chemistryvel, erre azonban draftban nincs lehetőség.

A tavalyi, többnyire csak hasznos tehernek tűnő momentshez hasonlóan idén is jött egy kisebb újítás, mégpedig az úgynevezett evolution kártyák. Olyan kártyák is bekerülnek így az UT vérkeringésébe, amelyek különböző feltételek teljesülése esetén fejlődhetnek, mint tavaly a One to Watch, vagy akár a Level Up kártyák. Innen nézve már nem is olyan nagy újítás az egész.

Az idegesítő hiányosságok többnyire maradtak a helyükön. Továbbra sem tudunk komolyabb szűrők – összrating, playstyle-ok vagy egy-egy specifikus tulajdonság – szerint böngészni a játék keresőjében, erre még mindig ezerszer alkalmasabb egy külső szájt, például a Futbin vagy a Futwiz.

Hiába is tudunk egyéni „gólörömzenét” vagy stadiont vásárolni virtuális pénzért a piacon, egyszerűen nem tudunk ezekre név vagy cím alapján keresni.

Ahogyan menedzsereket, címereket vagy mezeket sem tudunk név alapján keresni. Amit tehetünk, hogy megadjuk az adott ligát, esetleg nemzetet, majd jön a manuális baszakodás. Első oldal, második oldal, harmadik oldal. Mintha csak 1995-öt írnánk, és egy DOS-játék lenne a kezünkben.

Külön pozitívum viszont számomra, hogy végre női lapok is bekerültek az UT-be.

Sokan nem fognak egyetérteni velem, jól tudom, de úgy vélem, annyit hígul hétről hétre, hónapról hónapra az UT pakkmezőnye, annyi szürreális és feltuningolt játékos futkos már ősz végétől a pályán, hogy számomra pont nem okoz majd gondot, amikor egy női focista épp leszaladja vagy leütközi a valóságban erősebb férfivédőt.

Arról nem is beszélve, hogy mindig ráfér némi igazi vérfrissítés az UT-re, és ez a női futball népszerűsítésének is jót tehet.

Aki valószerűbb élményre vágyik, az amúgyse az Ultimate Teammel próbálkozzon, elvégre már a játékmód nevében is ott a koncepció lényege: ez bizony a szuperhősök és lehetetlenek világa.

A játék versenyrendszere szinte ugyanaz maradt. Ami egy ideig élvezetes, főleg az új felhasználók számára vagy a játék elején, azonban

egy idő után unalmassá válik, és lehet futni a régóta ismert köröket, mint az elmúlt években megannyiszor.

• squad battles meccsek gép ellen – főként nyereményekért és küldetések teljesítéséért;
• divisions rivals más játékosok ellen egy adott divíziórendszerben;
• aztán ott a draft, amelynél alkalmi csapatokkal bolondozhatunk más játékosok ellen,
• és ott van a legerősebb tornának számító Weekend League, amelynél egy adott győzelemszám után többnyire nem érdemes már fárasszuk magunkat – főleg, mert egy-egy ilyen hétvégi torna húsz meccsből áll, és ha komolyan letoljuk az egészet, a fél napunk is rámegy.

És természetesen idén is szórhatjuk zsákszámra a pénzt játékon belüli mikrotranzakciókra, hogy előnyre tegyünk szert másokkal szemben egy-egy erősebb lap kihúzásával, vagy egyszerűen elmondhassuk magunkról, hogy már ősszel Ronaldinhóval csapatjuk.

Egy szó, mint száz, a közösségi médiához és az értesítési rendszerekhez hasonlóan az UT is könnyen függővé teszi a felhasználókat, és rengeteg játékon belüli pénzköltésre csábítja. A fejlesztők pedig napi szinten érkező promókkal, kártyákkal, küldetésekkel tartják tűz közelben a felhasználót, ami egyrészt fasza, másrészt meg az egyszerű halandó már akkor is belép az Ultimate Teambe, amikor talán játszani sem szeretne. De ha már belép, akkor bizony időt tölt ott – igen, olyan, mintha csak egy közösségimédia-felületről beszélnénk.

Izgalmas világ ez, sok szépséggel és izgalommal, de egy idő után némileg kissé meggyötört és céltalan az egész, a rengeteg mikrotranzakció miatt – amit számos országban betiltottak vagy épp betiltanának, és végre az Európai Parlament is szabályozná a loot box rendszert – pedig valahol etikátlan is. És úgy fest, mindez idén sem fog változni.

3. Karriermódok

Akit a karriermódok mindig is hidegen hagyták, annak azt javaslom, hogy lapozza át ezt a részt, mert hosszú lesz.

A menedzserjátékok nagy szerelmeseként mindig fokozott érdeklődéssel várom, hogy milyen újításokkal lepnek meg az EA fejlesztői a karriermódban. Szép és jól hangzó szöveg, csak sajnos nem igaz. A FIFA karriermódja egyszerűen komolyan vehetetlen volt mindig is, de persze bűnös élvezetként sok-sok órát beletoltam az előző szezonokban is, míg már azzal a röhögve sírós abszurditással is szembesültem, hogy tizenöt szezon után a játék egyszerűen véget ér, mintha csak megtelt volna a merevlemez, mindezt 2023-ban. Egyszóval idén sem vártam áttörést a két karriermódtól, és milyen jól tettem.

Manager Career

Persze azért történt néhány apróbb pozitív változtatás, mint mindig. A csapatmenedzser módban most már a Football Managerhez hasonlóan különböző fejlettségi szintű edzőkkel vértezhetjük fel a csapatunkat, meccsek előtt tippeket kapunk az ellenfél taktikájáról, sőt, választhatunk az előre beállított taktikák, mint a tiki-taka, a buszfoci vagy a gegenpressing között. Persze alaposan lebutított változatban, de attól még

mindez tényleg jól fest, adott esetben pedig hasznos is, és csempész némi professzionális élményt a játékba.

A hamar idegesítővé és feleslegessé váló, egyszeri teljesítés után háromnaponta leszimulálandó edzések is átalakultak: most már jóval ritkábban, többnyire csak meccsek előtt jelennek meg, és különböző ideiglenes playstyle boostokat adnak a játékosainknak. Azonban a menedzsermódot évről-évre gazdagító hülyeségek, amelyek a játékot egy idő után élvezhetetlenné és unalmassá teszik, megmaradtak.

A transzferdíjak gyakran továbbra is irreálisan alacsonyak, nem veszik figyelembe a játékosban rejlő potenciált, sem azt, hogy mennyire létfontosságú az adott játékos az eladó félnek.

A transzferdíj a legtöbbször az aktuális piaci érték köré gravitál, ami egy szupertehetséges tini esetében nevetséges összeget jelent. A játékosok pedig abszurd helyekre is aláírnak még a legszigorúbb transzferbeállítások mellett is. Érthetetlen az egész. A játék a loose (laza) alapbeállítást kínálja fel indulásként, az így kezdett liverpooli mentésemben pedig lazán elhoztam potom 54 millió euróért a világ egyébként legdrágábban igazolt és egyben legígéretesebb védőjét, Josko Gvadriol a rivális Citytől. Apró szépséghiba, hogy a játékost nagyjából 80 millióért vette meg egy hónappal korábban a manchesteri csapat,

ilyen forgatókönyv pedig a valóságban sohasem történhetne meg.

Aztán kezdtem egy új mentést strict üzemmódban az Aston Villával. Ezzel a beállítással nem írnak olyan könnyen alá a kiszemelt játékosok rivális vagy alacsony reputációjú csapatokhoz, vagy akkor, ha nemrég váltottak klubot.

Ilyenkor nehezebb játékosokat igazolni, életszerűbb a játékélmény is. De vajon mennyire?

Annyira, hogy egy indiai csapatba már nem tudtam elcsábítani kölcsönszerződéssel európai szupertiniket, viszont miután az Aston Villának poénból kiárusítottam a fél keretét, a City simán eladta nekem Haalandot, aki szó nélkül aláírt a csapatomhoz. Sőt, még olyan jó fej is volt, hogy önként belement abba, hogy 50 százalékkal kevesebb pénzt fog nálunk keresni. Mindez szintén nagyon valósághű volt.

Korlátlanul feljeszthető skill moves és weak foot

A játékosok egyik legnagyobb értékén vagy hiányosságán, a gyengébbik láb minőségén (weak foot) és a cselezőpotenciálon (skill moves) továbbra is korlátlanul lehet fejleszteni jóformán bármilyen tróger klub és játékos esetében, legyen szó akár egy üzbég hatodosztályról, ha épp volna az FC 24-ben.

Egyszerre muris és illúzióromboló, hogy a szupergyenge aranylábú fiaink olyan cseleket (Elastico, Reverse Elastico, Hocus Pocus vagy Sombrero Flick) is meghúzhatnak két-három hónapnyi edzés után, amiket az alapjátékban még Szalah, Foden vagy Messi sem tud. Persze fapadosan, gyengén, de attól még megcsinálják.

A játék továbbra is túl könnyen és gyorsan, szinte kifejezetten számunkra generál le szupertehetségeket, ha igényeljük. Persze ha mi nem fedezzük fel őket, akkor más se fogja. Úgyszólván mi keltjük őket életre azáltal, hogy scoutingolni indulunk egy adott régióba. Belőlük pedig annyit szívhatunk fel a legsemmilyenebb klubunk ifiakadémiára is, amennyit nem szégyellünk, és amennyit enged a keretlétszám. Idővel rengeteg pénzt csinálhatunk belőlük úgy, hogy hagyjuk őket fejlődni az ifiakadémián, majd kikölcsönözzük, és eladjuk őket; esetleg megtartunk belőlük párat. Irtó könnyű így szupercsapatot építeni. De tényleg: ezt nem lehet elrontani. Legfeljebb, ha túl béndzsa fifások, azaz FC-sek vagyunk, és sorra veszítjük el a pályán a meccseket.

Az elején még szórakoztató ez, aztán amikor ránézel a negyedosztályú csapatod akadémiájára, és azt látod, hogy csak egy év alatt lett vagy tíz Szoboszlai potenciálú játékosod, és már nem tudod, hova rakd a többit, akik továbbra is folyamatosan érkeznek, inkább hagyod az egészet a fenébe.

Mint már említettem, vélhetően az idei játékot is csak tizenöt szezonig lehet játszani, utána a fejlesztők megköszönik szépen, és ránk csukják az ajtót; miközben a Football Manager hemzseg az olyan sztoritól, amiben az elvakult hús-vér menedzserek akár több száz évig is tolják ugyanazt a mentést. Hogy ez miért van ez, az az élet egyik nagy talánya.

Objectives, te csodás

Az objectives rész továbbra is mihaszna és felesleges a jelenlegi formájában. De legalább csak ennyi lenne, és ne volna nevetségesen zavaró is.

Az Aston Villá-s mentésem első szezonjában többek között azt is elvárták tőlem, hogy végezzek Bajnokok Ligáját érő helyeken.

Szerencsére medium priorityt kapott a küldetés, azonban így is megcsappan év végére a népszerűségem, amennyiben nem teljesítem, ez pedig épp elég lehet ahhoz, hogy egy nehezebb időszakban kitegyék a szűrömet.

Az objective-ek egy másik része pedig teljesen random, a játék szinte kisorsolja ezeket új szezonkezdet előtt a nagy kalapból:

• igazolj három darab 20 év alatti ázsiai gyereket,
• költs el rengeteg pénzt egy világklasszis játékosra
• vagy épp csökkents a bérstruktúrán.

Mindez attól függetlenül, hogy miképp fest a kereted, vagy mik a terveid a továbbiakra nézve.

Irreális loan to buy kölcsönszerződések

Szinte már a játék meghekkelésének számít az, amikor hatalmas potenciállal rendelkező ifiket veszel kölcsön sztárkluboktól számodra irreálisan kedvező loan to buy feltételekkel. Az idei játék kezdetén is simán kölcsönvettem a romániai Sepsihez a játék egyik legnagyobb tehetségét, a Borussia Dortmundnál játszó Youssoufa Moukokót úgy, hogy egy év múlva 20 millióért opcionálisan megvehettem.

A gond az, hogy Moukoko már a játék elején is kb. 20 millió eurót ér, egy év múlva viszont várhatóan 50-60 millió körül mozog majd. Olyan isten pedig nincs ebben a játékban, hogy ha a loan to buy szerződéssel már nálam kölcsönben van, akkor a záradék aktiválása után ne írjon alá hozzám. Az sem gond, ha nem tudod, honnan szerezz 20 millió eurót év végére: az ingyen igazolható játékosokból továbbra is túl könnyen lehet kukázni, majd pénzt csinálni. A játék első öt percében szinte ingyen megszerzett Luis Chávez többet ért szinte, mint a Sepsi egész kerete; egy év után pedig simán eladható.

Íme három percben a Chávez- és Moukoko-hadművelet:

Így nagyon sok karriermódnak egyszerűen

• vagy az a vége, hogy korlátlan mennyiségű pénz (értsd: akár 1-2 milliárd euró) gyűl fel nálad, amit egyszerűen már nem tudsz elkölteni, mert már a világ legjobb játékosai rég nálad vannak,
• vagy az, hogy idő előtt kibasznak, mert egy középcsapattal nem érsz oda BL-helyekre, és elfelejted leigazolni a kazincbarcikai postás nevelt fiát.

Mindkettő fájóan szürreális.

Player Career

A játék jóformán ugyanaz, mint tavaly. Felületes, szürke és üres. Jóformán nincs sztorija, sőt, ténylegesen nincs is.

És ezt nem csak azért mondom, mert még élénken él bennem az NBA 2K23 karriermódjának sztori- és hangulatvilága, az, ahogyan az egyetemi ligából utolsóként draftolt kispöcs épp birkózik a teherrel, hogy őt draftolták a népszerű, ugyanakkor zűrös sztárjátékos helyett, ezért pedig neheztel rá az egész város. Ki kell vívnia a drukkerek szeretetét, meg kell birkóznia az akklimatizációval, a közösségi média és az NBA jelentette teherrel, közben felfedezi magának a várost, saját márkát épít, tévéműsorokban szerepel, rapcsatákat vív underground klubokban, vagy épp randizik.

És igen, mindez egy belső világú kis univerzumban, úgy, hogy főhősöd animált jelenetekből csöppen bele újabbakba és újabbakba, az egészet pedig átfűzi az, hogy neked bizony hétről hétre meccsed van. Kicsit talán sok a felesleges mászkálás, a ripacsodás és a smúzolás benne, de attól még van benne kraft, és működik.

Ezzel szemben az EA FC-ben mi zajlik? A játékosod úgy él szociális életet, vesz autót, nyaral, rendel öltönyt vagy adományoz állatmentőknek, hogy ebből semmit sem élsz át. Lényegében szövegalapú az egész.

Irtóra megúszós lett: nincs hangulata, sztorija, semmije. Lényegében gombokat nyomogatsz, majd jön az értesítés, hogy juhé, teljesült az activities, szuperül alakult az esti buli, amiért most kapsz 30 Maverick-pontot. És ezen az sem segít, hogy több interaktív animáció került ebbe a játékmódba, legyen egy kupagyőzelem utáni ünneplésről vagy egy díjátadóról.

Íme, szociális élet és valóságfelfedezés az EA FC 24 egyéni karriermódjában:

És a realisztikusság? Bean Doakkal, a Liverpool 17 éves, 62-es ratinggel belőtt ifijével kezdtem egy mentést world classon. Nagy nyomás ez, elvégre Mo Szalah, a klub legendája a posztriválisom. Azonban nagyjából két meccs után kiszorítottam őt úgy, hogy különösebben jól sem játszottam, és a tőlem elvárt célkitűzéseknek csak egy részét teljesítettem. Amikor elkezdtem rúgni néha egy-egy gólt is, valamint rohamtempóban fejlődni kezdtem, Szalah végleg 10 perces játékossá vált, esetleg más helyére állt be.

De hogy jót is mondjak a két karriermódról: el lehet lötyögni velük, sőt, élvezni is lehet őket, amennyiben az ember nem veszi túl komolyan az egészet, és főként az egyébként tényleg élvezetes és hangulatos gameplayre fókuszál, arra, ami kint, a pályán zajlik meccsről meccsre.

Pozitív újítás ugyanakkor az, hogy ügynökök segíthetnek minket abban, hogy kiválaszthassuk a saját karrierutunkat, és meccsteljesítménytől függően igényelhessünk jobb szerződést akár klubon belül, akár klubon kívül. Továbbá jó hír, hogy a Ballon D'orral való együttműködés miatt az Aranylabda-díjátadó is bekerült az EA FC 24 karriermódjába. Ezek adnak némi fűszert a játékmódnak, azonban nem tudják elfeledtetni a hibákat és hiányosságokat.

Pro Clubs, Seasons, Volta, miegymás

A játékba bekerült egy Learn to Play almenü, ami magába foglalja a Training Centre, Skill Games és Practice Arena részeket. Utóbbit eléggé megvariálták, egyéni edzéshelyzeteket teremthetünk, mi döntjük el, hogy hány játékos legyen a csapatunkban vagy az ellenfélnél a pályán, beállíthatjuk a kameraállítást és a nehézséget is végre. Ezek jó dolgok, ugyanakkor a Practice Arenát megfosztották az egyszerűségétől, hogy olyan hűbelebalázs módjára, egyetlen perc alatt cseleket vagy lövéseket tesztelhessünk anélkül, hogy küszködnünk kéne az előbeállításokkal.

A Seasonsban nincs változás, továbbra is úgynevezett kick-off alapcsapatokkal játszhatunk másokkal online, majd divíziók között lépkedhetünk fel és le. Aki nem vágyik az Ultimate Team tartalomtól hemzsegő világára, és csak simán játszana néha egy-egy nem teljesen tét nélküli meccset online, annak ez lesz a nyerő felület.

A Volta esetében sem történt nagy változás: jó alkalmi szórakozás, főleg, ha haverokkal nyomod, azonban a sok festett szakállú, színes göncökben elasticózó játékos között hamar ráun az ember az egészre; főleg, amikor megtapasztalja, hogy a játék jobban díjazza azt, ha húzol még egy cselt ahelyett, hogy passzolj, és esetleg megnyerd a meccset.

A Pro Clubs is lekötheti az ember figyelmét: itt egy adott játékost fejleszthetünk, majd úgy jelentkezhetünk be meccsekre, hogy csak ezt az egy játékost irányítjuk – mint a player careerben, csak itt ugye mások ellen játszunk online –, a pályán lévő többi játékost pedig más felhasználók irányíthatják. Ha önző csapattársakat fogsz ki, akkor bosszús az egész, de ha összejön neked az, hogy egy olyan klubba igazolj, ahol jól érzed magad – akár haverokkal is alapíthattok egy ilyet –, és alkalmad van folyamatosan ezekkel a csapattársakkal játszani, akkor bizony fasza szórakozás lehet.

Jó hír, hogy idén is van Soccer Aid csapat a kick-off módban, így Ronaldinhót, Zidane-t és Bechkamet is úgy próbálhatjuk ki egy-egy mecccs erejéig, hogy nem kell száz órákat lenyomjunk az Ultimate Teamben. Idén bekerült Pelé is a játékosok közé is, hátha jövőre a játék egyik legjobb ikonja, a brazil Ronaldo is ott lesz.

 

Összegzés

A játék tényleg élvezetes, de sokkal többet nem érdemes továbbra sem várni tőle. Ennek ellenére még mindig az egyik legjobb partigém, legyen az egy élő összeröffenés sör és popcorn társaságában, vagy akár online, a távolra szakadt ismerősökkel. Nagyon jó vele lazítani, elég leülni húsz percre a kanapé elé, majd meghajtani a gyönyörűen animált játékosokat a gyepen, és már fel is töltődtünk kicsit. Engem speciel a zenék is kevésbé kergetnek ki a házból, mint tavaly; persze tudom, ízlésről nincs sok értelme vitatkozni, de a Gorillaz-, Blur-, Moby-féle fifás főcímdalokhoz szokott fülemnek egyszerűen kellemesebb az idei kiadás, amelyben mintha több testhezállóbb dal keveredne, amely kicsit megidézi előttem a régi fifás időket.

Az EA FC-nek megvan a hangulata, az ügyessége és a szépsége, ellazítja a szegény halandót, olykor pedig megmozgatja a szívét és agyát, azonban továbbra is ugyanaz a felszínes játék maradt, ami tavaly volt.

Az embernek az az érzése, hogy jóval többet kihozhattak belőle, és hogy sokan egy idő után tényleg csak arra fogják használni, hogy alkalmi meccseket játsszanak a haverokkal, mert szinte minden játékmód elég hamar vagy unalmassá vagy üressé válik. Kivéve persze, ha az embert benyeli az UT feneketlen világa, és csúnyán elmerül benne.

Az EA FC 24 2023. szeptember 29-én érkezik meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series-re, valamint Nintendo Switchre – végre az utóbbira megjelenő változat is hozza majd az előző konzolgeneráció színvonalát, ugyanis Frostbite 3 motor hajtja majd.

Aki azonban már ma, szeptember 22-én kipróbálná, az még előrendelheti az Ultimate Editions változatot,

amelyben a korai hozzáférés mellett különféle, a játékban felhasználható ajándékcsomagokat kapunk, mellette pedig az Ultimate Teamben hasznosítható 4600 FC-pontot is hozzávágnak a szajréhoz.