"Folytatások, de minek"-rovatunk következik.

Bár szerintünk nem lett vészesen rossz az Amerikába jöttem 2, azt azért nehéz nem mejegyezni, hogy a jótól némileg messze áll. Folyamatosan az első részt ismételgetve próbált felültetni a nosztalgiavonatra, ráadásul Akeem fia nem különösebben volt érdekes karakter, márpedig ő lett volna a folytatás igazi főszereplője. Ezzel együtt egyszer nézhető volt, de már most sem tudnánk felidézni belőle szinte semmit. Ezért is meglepő, hogy Eddie Murphy arról beszélt, hogy részéről jöhet a harmadik rész.

De még egy darabig várni kell rá, ugyanis egy olyan ötlete van a folytatásra, amihez egy kicsit idősebbé kell válnia. Eddie arról mesélt, hogy a harmadik rész még 16 évig nem foroghat le, ugyanis be kell töltenie a 75-öt, és nem úgy tenni, mintha betöltötte volna. Hogy miért mondta ezt, jó kérdés, mivel ha valaki, hát ő aztán tényleg szeret belebújni mindenféle maszkokba, és akár komplett családokat is eljátszani a filmjeiben kortól és nemtől függetlenül.

Az Amerikába jöttem 3 elkészülése nem lenne meglepő, a második nekifutás ugyanis iszonyúan sikeres az Amazon Prime-on, és ugyan nem volt mindenki kedvence, azért nagyon is sikeres filmmé vált a bemutatója után nem sokkal. Valószínűleg mindenki megnézné a 3-at is, de ha megint csak nosztalgiáznának, akkor annyira azért tényleg ne siessenek vele.

Ha nem olvastad kritikánkat az Amerikába jöttem 2-ről, akkor csak tessék:

Az Amerikába jöttem 2. nem a folytatások királya, de legalább nem fáj

Akeem visszatért, és bár valójában semmi indoka sincs arra, hogy 30 év után újra itt legyen, legalább nem bántja meg a régi rajongókat. Sőt, néha rendesen kiszolgája őket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés