A rendezőt sokáig a DC filmes univerzumának kulcsembereként kezelték, aztán valami történt.

Valami nagyon szomorú, ugyanis a rendező húsz éves lánya, Autumn, márciusban öngyilkosságot követett el, Snyder pedig képtelen volt folytatni a Justice League-gel kapcsolatos munkálatokat. Otthagyta a produkciót, helyette pedig az a Joss Whedon ugrott be, aki korábban a Marvelnél tevékenykedett, de az első Bosszúállók, majd az Ultron kora után kijelentette, hogy nem igazán szeretne még egyszer a Disney-vel dolgozni.

Hogy Snyder mibe fogott a távozása után, azt sokáig nem lehetett tudni. A szakma alappal gondolhatta, hogy a rendező egy ideig képtelen lesz alkotni, de a jelek szerint emberünk inkább a munkaterápiát választotta, és egy olyan rövidfilmbe fogott, amit kizárólag iPhone-nal forgatott le, sminkmesterként dolgozó lánya, Willow segítségével.

A Snow Team Iron nevű alkotás az alkalmazott technológiának, és annak köszönhetően, hogy tulajdonképpen minden résztvevője Snyder barátja vagy ismerőse, nem igényelt különösebb előkészületet. Maga a rendező is elmondta, hogy nagyon sokat segített neki a forgatás, és az, hogy minden nyomás lekerült a vállairól.

A rövidfilm elkészítésében alma matere, az ArtCenter College of Design diákjai is segítettek, így Snyder egyféle oktatási anyagként is aposztrofálja a kész művet. Az iPhone mellett a felvételek során felhasználtak azért néhány állványt, a telefonra szerelhető lencsét és objektívet, illetve a légi felvételekhez egy drónt is.

A rövidfilm kizárólag a Vero nevű alkalmazáson keresztül elérhető, ezért e helyütt csak egy rövid teasert tudunk mutatni róla.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve