A Sports Illustrated minden évben megrendezett fürdőruhamodell-versenye mindig remek lehetőség volt azok számára, akik kapcsolatok, képzettség vagy egyéb lehetőség hiányában is fel szerették volna hívni magukra a figyelmet egy sikeres modellkarrier első lépéseként.

Mivel a versenyre főszabály szerint bikinis képeket várnak a szervezők, ezért a jelentkezés eddig a nők kiváltsága volt, de ez a jelek szerint idén végérvényesen megváltozik. Ezt pedig a 21 éves Lewis Freese-nek lehet megköszönni, aki egy tavalyi képével bejutott a legjobb 15 modell közé.

Erről a fotóról van szó:

A hülye címet most kénytelenek vagyunk megmagyarázni: Lewis nemi identitását tekintve nembináris, azaz nem tartja magát sem nőnek, sem férfinak. Épp ezért problémás kicsit, hogy a sajtóban több helyütt is a Sports Illustrated első férfimanökenjeként hivatkoznak rá.

Mi nem akartunk ebbe a hibába esni, ezért a fura cím, ami hülyén néz ki, de legalább tökéletesen polkorrekt.

Lewis a People magazinnak adott interjút, melyben elolvashatod, mennyire örül annak, hogy a szexi bikinis képekkel nyomuló magazin végre kiszélesíti a látókörét és hogy ennek ő is a részese lehet.

Ez is érdekelhet:

Szerintünk ezt a terpeszt egyszerűen látnod kell

Most olyat mutatunk, hogy belevörösödsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában