Az előbbi állításban azért egy pici csúsztatás akadt: a duó 1987-ben csak a pilotot készítette el, a széria igazi indulása 1989-re volt tehető, a két idióta viszont innentől kezdve két–háromévente üzembiztosan szállította a hatrészes évadokat, majd 1995-ben bedobta a törölközőt. Az Egy kis Fry és Laurie azok számára jelentett főként megváltást, akik hiányolták a Monty Python Repülő Cirkuszát, mert az epizódok szerkezete, a poénok betegségi és angolsági faktora, valamint az egész íze nagyjából tökéletesen megegyezett az isteni és teljességgel utánozhatatlan britek által kínált cirkusz termékével.

Anno a tévés Python-mű is kikerült könyvformában, szóval nem nagy meglepetés, hogy Fry és Laurie agymenései is papírra kerültek. A kérdés csak az, hogy mennyire működik mindez leírva? Összességében elég jól, de csak azok számára jelent majd erősebb élvezeti értéket, akik látták a tévés verziót is. A poénok többségének működése csak akkor garantált, ha el tudod képzelni hozzá a két idióta grimaszait, vagy éppen fapofáját. Ha sosem láttál egyetlen részt sem, akkor ajánlott előtte párat bepótolni, hogy legalább érintőlegesen meglegyen a vizuális köret a könyv fogyasztásához.

Ha ez megvolt, akkor viszont érdemes újra átolvasni, mennyi bődületes baromságot hozott össze ez a két zseni az évek során. Az Egy kis Fry és Laurie volt minden idők legközelebbi galaxisa a Monty Pythonéhoz, és ha ezt sosem érzékelted, akkor vedd elő a könyvet, aztán a sorozatot, vagy éppen fordítva. Teljesen mindegy. A lényeg, hogy ne lopd el. Erre külön figyelmeztet az előszóban Hugh és Stephen. És ugyebár velük nem akarsz rosszban lenni.

Stephen Fry, Hugh Laurie: Egy kis Fry és Laurie, Jaffa Kiadó, 230 oldal, 2940 Ft

Itt vedd meg: Shopline