Egészen hajmeresztő sztorit hozott össze egy K. Kawshigan nevű szingapúri üzletember, akitől még így ismeretlenül is durván elkezd viszketni az ember tenyere.

A csávó 2016-ban találkozott egy Nora Tan nevű szerencsétlen nővel, aki úgy megtetszett neki, hogy azután évekig pedálozott nála, ám mind hiába, szegény Nora ugyanis egészen egyszerűen nem akart a férfitől barátságnál többet. Eddig a pontig még együtt is lehet érezni Kawshigan úrral. Mindannyian kerültünk már friendzone-ba minden igyekezetünk ellenére is, így tudjuk, mennyire rosszul tud esni az ilyesmi, ám ilyenkor szembe kell nézni a tényekkel és méltósággal tovább kell lépni.

Nos, Kawshigan egy igazi hamisítatlan öltönyös gyökér lehet, ő ugyanis képtelen volt elfogadni a nő döntését, és még évekig ostromolta őt, bár a sztori ezen szakaszában már nyugodtan használhatjuk a szituáció leírására akár a zaklatás szót is. A férfi odáig ment, hogy még arra is rávette Norát, hogy menjenek el együtt párterápiára, amibe szegény áldozat még annak ellenére is belement, hogy addigra már többször is egyértelművé tette, nem érzi azt, ami egy romantikus kapcsolathoz kellene.

És itt jön a legszürreálisabb fordulat:

Miután a nő tavaly májusban kerekperec kijelentette, hogy barátságnál soha nem lehet több közöttük, a férfi jogi lépésekkel kezdett fenyegetőzni, sőt, arra is figyelmeztette, hogy a jogi procedúra Nora szakmai és magánéletének válságát okozhatja.

MIvel ez sem vezetett mindent elsöprő szerelemhez, Kawshigan tavaly júliusban tényleg bíróságra vitte az ügyet és felperesként nagyjából egymilliárd forintnak megfelelő összeget követelt Tantól kártérítés gyanánt. Az egyik indoka az volt, hogy a sorozatos visszautasítások miatt depressziós lett, a másik pedig az, hogy a depressziója miatt nem tudott helytállni a munkahelyén, ami csúnyán visszavetette a karrierjét, ezzel számszerűsíthető anyagi kárt okozva neki.

Ha ez még nem lenne elég, egy másik, augusztusban benyújtott keresetben még egy további, nagyjából nyolcmillió forintos összeget is követelt a nőtől, mivel szerinte az megszegte a kapcsolatuk javításáról szóló egyezséget, amikor néhány hónap után kilépett a kierőszakolt párterápiából.

Mielőtt elvörösödne a fejed és elkezdenél repjegyet keresni, hogy magad nyomhass le egy sallert ennek az idiótának az arcán, szólunk, hogy a bíróság úgy söpörte le Kawshigan augusztusi keresetét az asztalról, hogy az meg sem állt az iratmegsemmisítőig. Feltehetőleg az egymilliárdos kártérítési pernek is ugyanez lesz a sorsa, bár az az ügy még jelenleg is folyamatban van.

(forrás: Independent, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nem lehetne inkább ezt a tíz embertípust eltörölni?

Az utóbbi években folyton cseszegetett humoristák, újságírók és filmesek helyett nem mehetnének inkább a levesbe például a szimuláló focisták, a semmirekellő celebek vagy a hazug politikusok? Lenne néhány tiszteletteljes javaslatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem kell nagyon mélyre ásnod, hogy láthasd Lady Gagát teljesen meztelenül

Igazi szünidei horrormatiné lett Stephen King ötvenéves regényéből

Ezt nézd, mennyire hihetetlenül jó arc a Budapesten fotózkodó Woody Harrelson!

További cikkeink a témában