Hatszázezer embert várnak a Szajna partjára az olimpia megnyitójára.

A nyári párizsi olimpia és paralimpia érmesei egy-egy darabkát hazavisznek majd az Eiffel-toronyból: minden egyes medálba 18 gramm kerül majd a város jelképéből. A „darabokat” az Eiffel-tornyot karbantartó vállalat porciózza majd ki.

A nyitóünnepség is a torony közvetlen közelében, a Szajna-folyó partján lesz, noha korábban találgatások indultak az esetleges helyszínváltoztatásról, miután december elején a Szajna-parton, az Eiffel-torony közelében egy férfi, aki véres akciója előtt videóban hűséget fogadott az Iszlám Államnak, megtámadott három embert, közülük egyet megölt.

A francia biztonsági szolgálatok előtte és azóta is folyamatosan kétségüket fejezik ki, hogy akkora területet, mint ahová az olimpia nyitóünnepségét is tervezik, teljes mértékben biztonságossá lehet tenni. Amelie Oudea-Castera sportminiszter viszont egy interjúban azt mondta, hogy „nincs B tervünk, egy koncepciónk van, amely több altervet is tartalmaz, és megfelelő a biztonsági kapacitásunk a rendezvény biztosítására.”

A július 26-i nyitóceremónián nagyjából hat és fél kilométeres szakaszon, megközelítőleg 160 hajón fognak mintegy tízezer sportolót szállítani a Szajnán, és a kalkulációk szerint a parton hatszázezer ember lesz majd jelen. A záróünnepséget augusztus 11-én rendezik majd.

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Az Eiffel-torony a Lego eddigi legmagasabb készlete

Több mint 10 ezer darabból áll és 1,5 méter magas a Lego Eiffel-torony készlete, amivel egy nagy adag Párizs költözik a lakásba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
0% Nem, tök jó, hogy van.
0% Azonnal, értelmetlennek tartom.
0% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés