A TCLtv+ nevű streamingszolgáltató saját stúdiója megnézte, mi sül ki abból, ha egy előre megírt forgatókönyvhöz egy generatív képalkotó mesterséges intelligenciával forgatnak filmet. A válasz: igazi bazári gagyi.

A közleményében a szolgáltató úgy fogalmaz, hogy a Next Stop Paris című alkotás forgatókönyvét a cég tartalomért felelős vezetője, Chris Regina és egy senior kreatív, Daniel Smith írta, a szinkronmunkát pedig valódi színészekkel végeztették el. Ezzel szemben a képeket már teljes egészében a mesterséges intelligencia hozta össze és szerintünk így egy kicsivel még nagyobb a blama, hiszen ha a szkriptet mondjuk a ChatGPT-vel, a szinkronhangokat pedig egy másik generatív algoritmussal csináltatták volna meg, akkor legalább az egész szutykot a robotokra lehetett volna kenni.

A sztori női főszereplőjét az esküvőjén hagyja ott a vőlegénye, ám ő úgy dönt, hogy egyedül is elmegy a befizetett párizsi nászútra. Az oda tartó vonaton aztán megismerkedik egy titokzatos férfivel, akivel aztán együtt fedezik fel a fények városát. Ha már ettől a borzalmasan közhelyes szituációtól elkezdte kimarni az agyad cukorszirup, akkor a film trailerétől garantáltan mérgezést kapsz.

Chris Regina elmondta, hogy a Next Stop Paris című kisfilmre egy korai kísérletként tekintenek és arra bátorítják a kreatív alkotókat, hogy használják ki ennek az új technológiának a határtalan lehetőségeit. A trailer leírásában a TCL valamiért nagyon büszke magára és azt állítja, hogy a nyáron a TCLtv+-on debütáló alkotás hatalmas előrelépés a romantikus történetmesélésben.

Nincs kétségünk afelől, hogy az MI csinál majd kevésbé nevetséges dolgokat is a jövőben, de egyelőre még erős túlzásnak érezzük ezt a fentit romantikus filmként aposztrofálni.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés