Elsüllyedt a hongkongi úszó étterem, ahol James Bond-filmet forgattak egykor Roger Moore-ral, és ahol Tom Cruise és II. Erzsébet is megfordult.

Elsüllyedt a Dél-kínai-tengeren a viharos időjárás miatt Hongkong híres úszó étterme, a Jumbo, amelyet a nemrég vontattak el a városból – jelentette be az étterem anyavállalata.

A tragikus esetről egyelőre sem az étterem honlapja, sem Facebook-oldala nem számol be, az utóbbin legalább a kommentelők írnak róla.

A közel 80 méter hosszú, egykor 800 vendéget fogadni képes étteremhajó a múlt hét végén a Paracel-szigetek mellett haladt el, amikor a rossz időjárási körülmények miatt a hajóba betört a víz, és hiába igyekeztek mindent elkövetni a megmentéséért, vasárnapra felborult. Senki nem sérült meg, de a helyszínen a tenger ezer méter mély, ami megnehezíti a mentési munkálatokat.

Az étterem több mint négy évtizeden át Hongkong egyik nevezetessége volt. Több mint hárommillió vendégnek, köztük II. Erzsébet királynőnek és Tom Cruise-nak szolgálták fel a kantoni konyha ínyencségeit. Számos filmben is feltűnt, köztük az 1974-es James Bond-darabban, a Roger Moore főszereplésével forgatott Az aranypisztolyos férfiben is.

A pandémia miatt 2020-ban bezárt, és elbocsátotta összes alkalmazottját. Anyavállalata, az Aberdeen Restaurant Enterprises Ltd. szerint fenntartása súlyos pénzügyi terhet rótt a részvényesekre, mivel több millió hongkongi dollárt költöttek az ellenőrzésére és karbantartására annak ellenére, hogy nem üzemelt. Az éttermet azért vontatták el, hogy egy olcsóbb helyen végezzék a karbantartását. A vállalat hangsúlyozta, hogy az indulás előtt hajózási mérnökök vizsgálták meg alaposan a hajót, és a szállításához minden szükséges engedélyt beszereztek.

(Forrás: MTI, fotó: Facebook / Jumbo)

Ez is érdekelhet:

Ezt az öt dolgot kötelező és tilos csinálni Velencében

Egy Velence-imádó szubjektív listája jön, amivel kimaxolhatod a lagúnákkal karistolt várost úgy, mint még soha.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
15% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés