Mondjuk az kicsit erős, hogy a címben lekisfiúztuk a Sylvester Apollo Bear névre keresztelt babát, mivel maga Emily azt mondta annak idején, hogy a gyermeke majd maga fogja bejelenteni a nemét, amint betölti a 18-at. Elnézést kérünk érte!

Most egyébként sem ez a lényeg, hanem az, hogy a gyönyörű 30 éves modell kirakta ezt a négy képet az Instagramra (a kis nyílra kattintva tudod megnézni a többit)...

... és hamarosan elszabadult a trollhadsereg. A felzúdulás kezdő rúgását Piers Morgan, angol megmondóember végezte el, amikor a Twitteren azzal osztotta meg a képet, hogy

Nem így kell tartani egy babát, Emily, és a követőid millióit sem kellene arra bátorítanod, hogy így csinálják.

Erre természetesen össze is gyűltek a hobbipedagógusok és -védőnők, hogy elmondják, mennyire nem okos dolog úgy fogni egy csecsemőt, mint egy zsák krumplit, csak hogy maxi legyen a póz.

Voltak azért olyanok is, akik a kép alá azt írták, hogy nincs ezzel semmi baj, Morgant pedig elküldték a sunyiba, amiért ebbe is sikerült neki belepofázni.

Addig gyűrűzött a dolog, hogy Piers Morgannek egy újabb poszttal kellett jelentkeznie ebben a nagyon fontos ügyben.

Ha Ratajkowski úgy dönt, hogy a babáját 27 millió ember előtt kellékként használja az önpromócióhoz, veszélyes módon tartva a picit, akkor egy felelősségteljes embernek az a kötelessége, hogy figyelmeztesse őt a csöppség épsége érdekében.

Emily biztosan oda fog erre is figyelni a jövőben, nem mellékesen köszöni szépen a reklámot!

Mi a részünkről csak annyit tennénk hozzá a sztorihoz, hogy kedvencünk elképesztően néz ki, bár ezt valószínűleg mindenki, még Piers Morgan is észrevette.

Ez is érdekelhet:

Ne napozz már maszkkal az arcodon, ember!

Persze, híres leszel, de nem biztos, hogy akarod.

Valaki egy repülőről videózta le a napfogyatkozást

Igen, volt már ilyen, de ezzel a látvánnyal nem lehet betelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában