Miért pont azt ne kérdezné meg valaki egy tanuló algoritmustól, hogyan alakulnak az országhatárok az elkövetkező szűk nyolcvan évben? Ha ez igaz, Európa nagyon meredek évtizedek elé néz.

Az Amazing Maps nevű Instagram-fiók már jó ideje gyűjtögeti a követőket. Össze is szedett belőlük mára 111 ezret, ami igazából nem csoda, hiszen az account mögött működő szerkesztők olykor tényleg nagyon érdekes térképeket osztanak meg.

Az sem újdonság, hogy jelenleg éppen mesterségesintelligencia-lázban ég a világ, hiszen a mániát tavaly ősszel kirobbantó ChatGPT elterjedése óta mindenkinek volt ideje hozzászokni, hogy egy ideje már az MI a leghatásosabb hívószó. Ezt látjuk mi is, hiszen például erre a cikkünkre nagyon sokan voltak kíváncsiak:

Így néznének ki a világ országai képregényes szupergonoszokként a mesterséges intelligencia szerint

A képen Szlovákia látható, de Magyarországtól még Superman is összetojná magát.

Az Amazing Maps szerkesztőinek is leesett, hogy manapság ezzel a hívószóval nagyjából mindent el lehet adni, így egyik utóbbi posztjukban a következővel sokkolták a követőiket:

Megkértek egy mesterséges intelligenciát, hogy rajzolja fel Európa 2100-as országhatárait.

Ezen aztán nemigen van értelme tudományos igényességet számonkérni. Egyfelől azért, mert a posztban egy árva szó sincs arról, hogy a szerkesztő milyen MI-t használt, és a végeredményhez milyen adatokkal etette azt meg, másfelől pedig a prezentált grafika sem kelti egy akadémiai székfoglaló hatását. Íme:

A pikánsabb fejleményekre alig találunk szavakat, hiszen mivel is magyarázhatnánk Bulgörögország, Robmánia (sic!) és Ausztroszlovákia létrejöttét? Ennél sokkal zsigeribb változás, hogy az MI szerint Magyarország pont egy kárpátaljányi területtel gazdagodik 2100-ra... közvetlenül a magyar-orosz határ mellett.

Szóval jelen világpolitikai helyzetben ezt a grafikát nem érdemes vitaindítóként felfogni, mert az így kialakuló diskurzus nagyon hamar átcsaphat anyázásba majd az ezután eszkalálódó csetepatéban akár nagyon csúnya sérüléseket is szerezhet az ember fia.

Ez is érdekelhet:

Egy kicsit be vagyunk tojva, miután meginterjúvoltuk a világ egyik legfejlettebb mesterséges intelligenciáját

Néhol egészen hátborzongató beszélgetést folytattunk egy robottal, ami egy napon talán elveszi a munkánkat. Rosszabb esetben elpusztítja az egész emberiséget.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Többször is a könnyeivel küszködött Kevin Spacey a vele készült interjú során

Harmincegy éve nő vezeti Budapest legnépszerűbb, sokat látott sztriptízbárját – A nagy Marilyn-sztori a Playeren

Tíz, streamingre frissen felkerült film, amit érdemes megnézni a héten

További cikkeink a témában