Azok számára, akik figyelemmel kísérik a technológia fejlődését, nem újdonság, hogy lassan tényleg beköszönt a mesterséges intelligencia forradalmának kora.

A nyelvi modellek képességeiből a ChatGPT adott némi ízelítőt...

Egy kicsit be vagyunk tojva, miután meginterjúvoltuk a világ egyik legfejlettebb mesterséges intelligenciáját

Néhol egészen hátborzongató beszélgetést folytattunk egy robottal, ami egy napon talán elveszi a munkánkat. Rosszabb esetben elpusztítja az egész emberiséget.

...a képalkotó algoritmusok közül pedig a Midjourney MI-je szerzett komoly hírnevet az elmúlt hónapokban az ehhez hasonló alkotásokkal:

Az tehát ma már nem meglepetés, hogy a Midjourney segítségével egészen látványos dolgokat lehet összehozni, a grafikus MI felhasználási területeinek pedig igazából csak az emberi fantázia szab határt.

Most egy újabb projekt bizonyította be, hogy nincs olyan őrült ötlet, amit ez a technológia ne tudna megvalósítani, egy csapat ugyanis a Midjourney segítségével saját szupergonoszt alkotott a világ összes országának, melyek küllemének megalkotásánál az MI az egyes országokkal kapcsolatban rendelkezésére álló képi mintákat vette alapul.

Az eredmény Magyarország esetében igen meggyőző. A mi szupergonoszunk olyan, mintha Batman, Joker és a Zöld Manó karakterét gyúrták volna össze egy félelmetes egésszé.

A létrehozott figurákat egy 16 perces videóban gyűjtötték össze az alkotók, melyet itt meg is nézhetsz:

A videóban akadnak igen kemény arcok, de büszkén mondhatjuk, hogy a mi saját szuperrohadékunk simán a frenetikusabb figurák közé tartozik, de annyira, hogy talán még Superman is összetojná magát tőle.

Ez is érdekelhet:

Berakták a Nu, págágyí!-t egy videojátékba, botrány is lett belőle

Az alkotók most kérhetik az elnézéseket a rasszista tartalom miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában