Új sorozatunkban olyan régebbi zenekarokat ráncigálunk elő, akik anno olyan észrevétlenül hussantak el a létezés nevezetű játékból, hogy azt tanítani lehetne. Mint a Babylon Zoo.

Ha néztél MTV-t a ’90-es években, akkor kb. óránként futhattál bele az évtized kellős közepén a Spacemanbe, és ha ez még nem lett volna elég, akkor non-stop hallhattad még a tracket reklámidőben is, a Levi’s repítette ugyanis a csúcsra a zenekar ’95-ös dalát egyetlen farmerpromóval, a többiről pedig mondhatnánk, hogy történelem, de nem. A Babylon Zoonak összejött egy platinalemez, mert vették a Spacemant tartalmazó The Boy with the X-Ray Eyes albumot, mintha nem lenne holnap.

Egy-két sláger még összejött nekik, az Animal Armyt még viszonylag játszotta is az MTV, de a lemez címadó dalát már különösebben nem pörgették rongyosra. Lehetett látni, hogy ebből nem sül majd ki semmi jó. A három évvel későbbi King Kong Groover úgy tűnt el a süllyesztőben, mintha betoncipőt kapott volna az induláskor. A banda frontembere, Jas Mann még belengetett 2005-re egy újabb lemezt, de valószínűleg ő is érezte, hogy kár volt, nem lett az egészből semmi.

A banda feloszlott, és most jön a nagy csavar. Jas Mann a filmiparban kötött ki, de nem színészként, hanem producerként, és összehozott pár filmet, amit jó eséllyel te is láthattál. Ő volt a producere többek között Simon Pegg The Fantastic Fear of Everythingjének, a BAFTA-nyertes Az imposztornak és a Kabinláz 2-3-nak, amelyeknek mondjuk a létezését sem értjük.

Jas Mann manapság

Jas Mann-nak viszonylag bejött a buli, bár nem tartozik a világ legmenőbb producerei közé, azért elég jól elvan a cégével, az Indomnia Grouppal, amelyhez például már nagyon régen került az Afro Samurai élőszereplős változatának elkészítési joga, de valamiért nem nagyon akar haladni előre a projekt. Már rá sem ismernél Jas Mannra. Nagyon konszolidált, üzletember stílusban nyomja, és bár a hangszereit nem adta el, már magasról tesz a zenei karrierre. Persze ilyenkor szokott jönni az „ó, csak egy utolsó dalt még felveszünk a régi idők kedvéért”, aztán jön a futás meg a sikítás. Inkább csinálja csak meg azt az Afro Samurai-filmet, talán mindenki jobban jár vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában