A Felicity Ace február 10-én indult el a németországi Emdemből Amerikába a Volkswagen Group közel 4000 személyautójával a gyomrában, melyek közül az érintett cégek bevallása alapján 1900 az Audi, 1100 a Porsche, 500 a Volkswagen, 189 a Bentley, 85 pedig a Lamborghini gyártósoráról gördült le. Most már ki lehet jelenteni, hogy ez az út nem volt egy sikertörténet.

A sztori azzal kezdődött, hogy február 16-án tűz ütött ki a fedélzeten, melynek következtében a 22 fős legénységet evakuálták, a hajó pedig ezt követően úgy sodródott napokig az óceánon, mint egy lángoló vaskoporsó.

A helyzetet bonyolította, hogy a rakomány részét képező elektromos autók akkumulátorai is táplálták a tüzet. Végül sikerült megfékezni a lángokat, február 25-én pedig befogták a hajót és elkezdték Európa partjai felé vontatni.

Ebben a videóban az evakuálás pillanatait láthatod:

Egy ilyen művelet nem veszélytelen, és bizony ezúttal nem is sikerült a manőver. A hajó tulajdonosa, a Mitsui OSK Lines nevű szingapúri vállalat közölte, hogy a Felicity Ace tegnap délelőtt 9 óra körül Portugália partjai mellett az oldalára billent, majd elsüllyedt. A roncsmentő egységek már a helyszínen vannak és mérlegelik a helyzetet, de nem nehéz belátni, hogy a raktérben elhelyezett autók már egészen biztosan menthetetlenek.

A rakomány végállomása egyébként egy Rhode Island-i kikötő lett volna, a szerencsétlenséget pedig egészen biztosan megérzi a chiphiány miatt egyébként is küszködő autópiac, hogy a Lamborghiniről ne is beszéljünk.

Az olasz székhelyű gyártó a baleset miatt most újra nekilát Aventadorokat összerakni. A típus már kifutott, a gyártását befejezték, ám mivel az utolsó darabok követték a Felicity Ace-et a hullámsírba, most le kell még gyártaniuk néhány tucatot, hogy teljesíteni tudják az élő megrendeléseket.

Ez is érdekelhet:

(forrás: Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

Magyar szinkronnal sem lett sokkal ízlésesebb a Horrorra akadva első előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés