A Godfall mindent ígért a PS5 indítására, de ebből alig tudott valamit teljesíteni. Pedig szó nincs arról, hogy pocsék lenne. Csak a jó az nem ilyen.
Bevallom őszintén, én már az első gameplay videók alapján sem értettem, hogy miért kellene annyira örülni a Godfallnak. Nem tűnt igazán nextgennek, bár rondának sem, izgalmasnak meg aztán végképp nem, de ettől még lehetett volna belőle valami egészen elképesztő hangulatú, tényleg gyönyörű hack’n’slash PS5-ön és PC-n, aztán tessék, ennyire még sosem volt igazam.
A Godfall ugyanis olyan, mint egy gyönyörű, de unalmas nő, és pont azért unalmas, mert semmi sem fontosabb számára, mint az, hogy gyönyörű. Vizuálisan felkelti a figyelmedet, mindent megteszel, hogy a tiéd legyen, aztán eltöltötök együtt egy kis időt, és érzed, hogy hosszú távon nincs túl sok jövője a kapcsolatnak. Mert teljesen üres. És túlságosan mást hirdetett magáról. A játék előzetesen ugyanis igazi nextgen grafikát és brutális akciókat ígért, és ebből egyet tényleg tudott is hozni: a brutális grafikával nincs probléma, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy nem minden pillanatában álleejtős a Godfall vizualitása, viszont mondjuk 80%-ban valóban olyan, hogy az embernek egyszerűen alig bírja a szeme a sok aranyat és csillogást, persze a jó értelemben véve.
Grafikailag ugyanis arra lőtt a Counterplay, hogy itt aztán tényleg minden páncél, szobor, fityfene a földön csillogjon, tükröződjön, az arany legyen fényes, a páncélok és a fegyverek legyenek cikornyás díszítésekkel felvértezve, és mindez tökéletesen látszódjon még full HD tévén is, 4K-ban meg aztán égjen bele az ember retinájába ez az egészen hihetetlen látvány. Csak aztán elkezdesz érdeklődni a belbecs iránt is, és pár órával később rájössz, hogy tulajdonképpen egy fikarcnyi ötlet sem volt ebben az egészben.
A Godfall ugyanis egy korrektnél egy fokkal sem jobb hack’n’slash, egy looter, amit nem fogsz ugyan utálni, de néha azért ásítozni fogsz közben. Pedig nem indulna rosszul, maga a felütése is egy sokkal erősebb kalandot ígér.
A sztori szerint éldegél két testvér, Orin és Macros, utóbbi egy kissé megalománná válik, megőrül, istenné akar válni, ezért megöli Orint, vagy legalábbis megpróbálja, Orin azonban túléli a támadást, és elindul, hogy testvére istenné válását megakadályozza. Ehhez rengeteg szinten és lényen kell szó szerint átverekednie magát, és fejlődnie, hogy aztán megmérkőzhessen egyre nagyobb és erősebb főellenfelekkel.
RPG-s elemekből sincs híján a játék, de igazából mindössze annyiról van szó, hogy az itt-ott megtalált fegyvereket váltogathatjuk, különféle extrákkal turbósíthatjuk fel a szettünket, aztán ha megszereztünk egy-egy valorplate-et, azaz különleges páncélt, akkor a segítségével megpróbáljunk még hatékonyabban pürésíteni. Hogy ezek a páncélok miért változtatják meg a hangunkat és a nemünket, az igazán jó kérdés, de hát válasz nincs, ez van, ezt kell szeretni.
Maga a harc egyáltalán nem tartalmaz semmi nagy újítást, kisebb-nagyobb kardokkal vagy pörölyökkel indulhatunk neki az ellennek, ezeket váltogathatjuk is annak megfelelően, hogy mennyire durva rondaság jön elénk, és ő mennyire gyorsan vagy komótosan mozog. Maga a harcrendszer egyébként eléggé élvezetes, és nem is feltétlenül egyszerű, de inkább azt mondom, egyszerű verzióban is tökéletesen működik, viszont az, aki tényleg ki akarja használni minden egyes elemét, jobban jár.
A Godfall ugyanis bőven ad eszközt ahhoz, hogy változatosan ütlegeljük az ellenfeleinket, néha még a DualSense kontrollert is elég jól kihasználja, amikor egy-egy erősebb támadást kell bevinnünk, az adaptive trigger jelzi, hogy egyre keményebb és keményebb ütéseket viszünk be, a harcok pedig tényleg baromi látványosak tudnak lenni, és le is kötik az embert. Úgy 2-3 óráig. Utána már jönnek a kérdések.
Többek között az, hogy miért nem sikerült változatos pályaszerkezeteket megálmodni a játékhoz, vagy az, hogy egy ilyen nagyon ígéretes világú, kicsit RPG-s vagdalózáshoz miért nem lehetett ennél legalább két fokkal érdekesebb sztorit kitalálni.
Ekkor már tudod, hogy nem számíthatsz másra, csak az ugyanolyan küldetések sorozatára, amit az sem ment meg, hogy éppen milyen valorplate-ben indultál neki az akciónak. Akkor sem fogod utálni a küzdelmeket, még akkor sem, ha igazából különösebb kihívást nem jelent majd a játék. Mert hát valljuk be, nincs nehéz dolgunk közben, akkor sem, ha ezerszer halunk meg, mivel nem sokkal messzebb folytatjuk, miközben az ellenfeleink életereje ugyanannyin áll, mint amikor elhaláloztunk.
A végén már igazából azt kívánod, gyorsan legyünk túl rajta. Kb. 9-10 óra alatt ki lehet végezni, és erősen kétlem, hogy bárki is újra elővenné majd a Godfallt. Minden konzol indításánál akadnak olyan játékok, amik nagyon sokat ígérnek, de a vizuális csodákon kívül semmit sem tudnak adni. Ez a PS5 esetében a Godfall. Hiába vannak benne egész jó ötletek, hiába jók a küzdelmek és annyira látványos, hogy az ember néha beleőrül a sok csillogásba, kevés ahhoz, hogy jó játékként gondoljunk rá. Viszont mint techdemó, egész jól vizsgázik, néhol megmutatja ugyanis a nextgen erejét. De vélhetően a PS5-ben még ennél is jóval több van.