Valamiért az amerikai rapperszcénának nagyon bekattant az Omega 1969-es slágere.

Először 2013-ban robbant ki egy zenei botrány a Gyöngyhajú lány című dallal kapcsolatban, amikor Kanye West a New Slaves című művében egy az egyben felhasználta a szám dallamait. Ehhez egyébként előzetesen engedélyt kért a dal jogdíjai felett rendelkező Presser Gábortól és Adamis Annától, akik abba akár bele is egyeztek volna, de feltételül szabták, hogy erről kössenek szerződést, amire végül nem került sor. Presser és Adamis az engedély nélküli felhasználás miatt 2,5 millió dollárra perelték a rappert, aki a kitűzött bírósági meghallgatása előtt két nappal úgy döntött, hogy peren kívül egyezik meg magyar kollégáival.

Hogy mekkora összeg cserélt akkor gazdát, nem lehet tudni, mivel az egyezség részét képezte egy titoktartási megállapodás, ami mindkét felet köti a mai napig.

A New Slaves YouTube-ra feltöltött verziójában 2:52 másodperctől hallhatod a plagizált részt:

Most hasonló sztori van kibontakozóban, kiderült ugyanis, hogy egy egy Lil Yachty nevű, szintén amerikai rapper gyakorlatilag fogta a Gyöngyhajú lány refrénje alatti dallamot, és rárappelte a Jesse Owens című számát. A dolog annyira egyértelmű, hogy további bizonygatás helyett elég, ha megmutatjuk magát az alkotást:

Az Omega dalát egyébként már többször is feldolgozták külföldi előadók, amivel előzetes engedély birtokában nem is lenne semmi baj. A Scorpions például White Dove címmel adta elő a számot 1995-ben, és mivel erről előzetesen megegyeztek a magyarokkal, a feldolgozás teljesen jogszerű volt. Lil Yachty mostani számával egy kicsit más a helyzet, mely miatt a jogtulajdonosok valószínűleg meg is fogják tenni a szükséges jogi lépéseket.

Ez is érdekelhet:

A The Prodigy huszonhat év után kevésbé bántóra változtatta a Verd össze a szukámat! című számának szövegét

Nehogy már sértve érezze magát és az érzéseit a Prodidzsáj koncertjeire járó úri közönség!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az újabb pofon annak, aki tankolni szeretne

Az Oscar-jelölésekkel kitömött Bűnösök rendezője tényleg feltámaszthatja az X-aktákat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve