Nincsenek egy súlycsoportban. Mondjuk Dwayne Johnsonnal sem voltak, Dieselnek mégis sikerült őt kitúrnia.

Szóval a cím valójában nem helytálló, Hollywood imádott kopasz szekusa igazából abba köt bele, akibe csak akar. Legutóbb a Universal még akkor sem koppintott az orrára, amikor a forgatás körüli káoszt megelégelve maga a rendező is otthagyta az egész hóbelevancot.

A franchise-t lezáró dupla rész első fele már így is tele volt kőkemény arcokkal – legutóbb Jason Momoa csatlakozott a stábhoz –, de most még egy rétegnyi izom rakódott az összegyűjtött muszklikra.

Ő nem más, mint Alan Ritchson, akit láthattunk már itt-ott korábban is, de igazából a Reacher című sorozat címszereplőjeként lett belőle szélesebb körben is jegyzett sztár. A karizmatikus színész ezen a ponton még nyilván nincs abban a pozícióban, hogy bármilyen szinten is hallassa a hangját Diesellel szemben, de alfahím lévén nem csodálkoznánk, ha a családfő őt is le akarná majd dominálni.

Érdekesség, hogy az új emberrel együtt most már két Aquaman is lesz a Halálos iramban forgatásán, hiszen míg Momoa jelenleg alakítja a szuperhőst, addig Ritchson a Smalville című sorozatban bukkant fel a szerepben 2005-ben.

Ez is érdekelhet:

Jönnek még filmek Bruce Willistől. Itt az egyik kedvcsinálója

Így, hogy tudjuk, mi a szitu, nagyon fura érzés nézni ezt a trailert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés