Igen, tudjuk, hogy immár kilenc éve téma az Uncharted-mozi, de most végre egy illetékes szájából hangzottak el a biztató szavak.

Az első pletykák a 2007-es első rész után két évvel ütötték fel a fejüket. Akkoriban még arról volt szó, hogy Nathan Drake-et Mark Wahlberg fogja játszani, a rendezői székbe pedig David O. Russelt ültetik. Aztán a filmterv hirtelen eltűnt, majd szabályos időközönként újra beszélni kezdtek róla, de a találgatások és ígérgetések szintjét soha nem lépte túl a dolog.

Most azért kezdtünk megint bizakodni, mert maga a reménybeli rendező, Shawn Levy nyilatkozott végre a filmmel kapcsolatban, amikor esedékes projektjeiről kérdezték.

Jelenleg a starthoz legközelebb az Uncharted áll, és ez ráadásul egy hatalmas cím. Végre van egy nagyon jó forgatókönyvünk, és a főszereplőt is megtaláltuk Tom Holland személyében. Ez a mozi egyelőre még a tervezés és casting stádiumában van, de azt kell mondjam, hogy ez áll a legközelebb ahhoz, hogy megkezdjük a forgatást. Rendkívül izgatott vagyok.

És ezzel mi is így vagyunk, hiszen videojáték-szcéna egyik legszórakoztatóbb címéről beszélünk, melynek főszereplője simán lehetne a XXI. század Indiana Jonesa.

Tom Holland az ifjú Nathan Drake szerepében domboríthat

A film egyfajta előzmény lenne a szériához, így azt mutatná be, hogyan vált a fiatal Nathan Drake félelmet nem ismerű kalandorrá.

Bízunk benne, hogy nem csak egy újabb vaklármáról van szó!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

Ilyennek látták a drogkartell bosszúhadjáratává fajult hajtóvadászatot a civilek Mexikóban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés