Han Solo DL-44 típusú sugárpisztolya eredetileg a német Mauser C96 mintájára készült, és azt a példányt, mellyel Harrison Ford a forgatáson puffogtatott, 2013-ban árverezték el.

Ha nem te vetted meg anno az eredetit, akkor most egy kicsit megnyugodhatsz, ugyanis egy Todd Coyle nevű megszállott Star Wars-rajongó két év komoly utánajárást követően megcsinálta a filmben létható DL-44-es tökéletes mását.

Todd és munkatársai olyan megszállott aprólékossággal dolgoztak, hogy a végeredménybe még maga George Lucas sem tudna belekötni. A replika 77 elemből áll, melyek közül 59-et kifejezetten Toddék megrendelésére terveztek és esztergáltak. Képeket is mutatunk, csak hogy neked is csorogjon a nyálad.

Ez a fenti példány sem olcsó (450 dollár, azaz nagyjából 132 ezer forint), de ha valami igazán szépet szeretnél, akkor erre rádobsz még ötven dollárt, ugyanis annyiért már a harcedzett, azaz mesterségesen koptatott példányt is megveheted. Erről is vannak képeink.

Ha kell még infó, itt mindent megtalálsz, amit tudni érdemes.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés