Más(olt)naposok, avagy filmötletet lopni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen…
Adott egy nyilvánvalóan fogyatékos társaság, melynek egyik tagja egy Ausztrália melletti kis szigeten töltött nyaralás közben rátalál az igaz szerelemre és visszatérve Angliába azzal sokkolja a többieket, hogy ő bizony hamarosan megnősül. A díszes kompánia másik három tagja válogatott idióta. Rövid drámázás után megbékélnek barátjuk döntésével és felülnek a repülőre, hogy végül akaratukon kívül totális káoszba fojtsák a jeles eseményt. Bár a szerencsétlen társaság tagjait már láthattuk itt-ott, egy átlagos mozilátogató leginkább csak Kris Marshallt, a méltán népszerű Igazából szerelem Colinját tudja majd beazonosítani. Neki már ebben a filmben is megmondták, hogy ő csak egy magányos, csúnya seggfej, ami esetében ezúttal is messzemenőkig helytálló megállapítás. A „farkasfalka” harmadik tagja a kötelező beteg srác, aki szakál híján is tökéletes Zach Galifianakis-másolat lenne, ha nem lenne szinte minden gesztusa irritáló. Végül a filmidő kilencven százalékában ballasztként van jelen a brancs negyedik tagja, aki a vásznon töltött idő jelentős részét azért bömböli végig, mert az ex-csaja egy olyan fasziért hagyta el, akinek egy hajó-baleset során leszakadt a farka. Látható, hogy az ausztrálok nem igazán törődtek azzal, hogy a Másnaposok mellett legalább egy kicsit is eredetinek tűnjenek, amire a magyar cím még rá is dob egy hatalmas bűzölgő lapáttal.
A Harmadnaposokkal az a legnagyobb baj, hogy borzasztó fantáziátlan. A 2009-es sikerfilmmel való párhuzam szinte kiveri a nézők szemét. Ami ott tigris volt, az itt birka, ami ott csomagtartóba pakolt maffiózó, az itt pszichopata ausztrál díler, és a sort napestig tudnánk folytatni. Akit nem ringat álomba az ócska kopírozás miatt fellépő punnyadt unalom, annak a már említett karakterek debilsége, vagy a teljesen öncélú ortó gusztustalankodás fogja elvenni a kedvét egy életre az ausztrál vígjátékoktól. Az alkotók ráadásul a film végi nagy összeborulást nem átallották megfűszerezni nagy adag totálisan hiteltelen és nyúlós-ragadós moralizálással a barátságról, meg a szerelemről, ami csak azoknál nem fogja kiborítani a bilit, akik életükben először mentek el moziba, vagy akik már alszanak. Ha kezünkbe vesszük a nagyítót és elvárásainkat egy silányabb South Park epizód színvonalához igazítjuk, akkor azért találhatunk néhány jelenetet, melyet alig nyom agyon a filmen végigvonuló csiricsáré idiotizmus. Ha szerencsés időben ébredsz fel a székedben, akkor éppen elcsípheted a Galifianakis-klón esküvői pohárköszöntőjét, melyen azért ér nyerítve röhögni, és még néhány kósza kacaj itt-ott megzavarhatja a horkolókat.
A kifinomult humor kedvelőinek tehát nem ajánljuk, hogy jegyet váltsanak a filmre, de annak is érdemes átgondolnia ezt a döntést, akit zavar, ha a korábban hallott viccet egy sokkal tehetségtelenebb mesélő előadásában kell újra meghallgatnia. Ha képtelen vagy kibírni Batman jövő héten esedékes felemelkedéséig mozi nélkül, akkor inkább pótold be valamelyik régebbi lemaradásodat, mert – és legyen ez a végszó – a Harmadnaposok nem több egy silány másolatnál.
