A két színész eredetileg a Blade Runner 2049-ről beszélgetett volna Alison Hammonddal a brit ITV-n futó This Morning című reggeli műsorban, de aznap reggel ez valahogy nem akart összejönni.

A két színész szó szerint hülyére röhögte magát a stúdióban, és bár néhányszor megpróbálkoztak vele, hogy a filmről is ejtsenek néhány szót, valójában nagyjából mindenről beszéltek, csak a Szárnyas fejvadászról nem.

Ezzel szemben megtudhattuk, hogy

  • Ryan Gosling maga kötötte a baromi béna pulcsiját
  • Harrison Ford nem zárja ki, hogy szerepeljen a La La Land 2-ben (cserébe azért, hogy Gosling meg az ő filmjének a folytatásában szerepelt)
  • Ryan Gosling szerint Harrison Fordnak olyan énekhangja van, mint egy angyalnak (amin felbuzdulva rögtön elő is adtak egy közös "számot")
  • És hogy mi volt Ford első reakciója, mikor megkeresték, hogy érdekelné-e a Szárnyas fejvadász folytatása ("Virítsátok a lét!")

Hogy a rendkívül jó hangulatnak vajon van-e köze ahhoz, hogy az interjú közben tea helyett Johnnie Walkert kortyolgattak, nem tudhatjuk, de mi azért kísérleti jelleggel bevezetnénk a magyar reggeli műsoroknál is, hogy egy féldekást minden interjúalany lenyom a műsor előtt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

AI-kvíz: mutatunk egy képet, rájössz, mihez generálta a mesterséges intelligencia?

Íme mind a tizenegy élőszereplős Star Wars-mozi a legrosszabbtól a legjobbig

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés