A héten mutatják be a magyar mozik a Veszélyes állatok című filmet, melyben egy sorozatgyilkos szörfösöket zabáltat fel a cápákkal az óceánon.

A filmben a legnagyobb név Jai Courtney, akiből a jelek szerint már nem akar Hollywood minden áron sztárt csinálni, hiszen a sorra becsődölt hősszerepek után most először a főgonosz szerepét osztották rá és a korai kritikák szerint ez meglepően jól áll a színésznek. A filmben rajta kívül egy szőke lány kap még komolyabb reflektorfényt, aki úgy vonzza a tekinteteket, mint a mágnes.

A 35 éves Hassie Harrisonról van szó, aki biztosan sokakban megébresztette azt a valahonnan nagyon ismerős, csak nem tudom, honnan érzést. Mindjárt oda is eljutunk, türelem.

A hölgy Dallasban született Texas egyik legbefolyásosabb dinasztiájába. A Hunt-családról van szó, ami a Forbes magazin szerint Amerika 12. leggazdagabb családja, így Hassie-nek soha nem jelentett kihívást, hogy azzal foglalkozzon, ami érdekli. Egy ideig Európában is tanult, majd eldöntötte, hogy színészként valósítja meg önmagát és 24 évesen meg is kapta első olyan szerepét az L.A. Rangers című sorozatban, mellyel a neve már a stáblistára is felkerült.

Leginkább sorozatokban, B-listás filmekben és klipekben szerepelt, de az egyik ezek közül annyira népszerű cím, hogy a szerződtetése szélesebb körben is ismertté tette az arcát. A Yellowstone című sorozatról van, szó, és ha erre tippeltél, most megveregetheted a válladat. A szériában a Laramie nevű karaktert játszotta, aki összejött a Dutton Ranch egyik melósával, Walkerrel, akit az énekes-dalszerző-színész, Ryan Bingham formált meg.

Úgy esett, hogy a fenti képen egy feleséget láthatsz a férjével, a két színész ugyanis a valóságban is egymásra talált a forgatás során.

Hassie már családi háttere miatt is ezer szálon kötődik a cowboy életstílushoz, így nem csoda, hogy a Yellowstone hozta meg neki az ismertséget. A Veszélyes állatok az első nagyobb költségvetésű, globális forgalmazást megért nagyjátékfilmje, amit az Instagramon is szorgalmasan promózott az elmúlt hetekben.

És ha már Instagram, ezen a platformon is érdemes egy kicsit elidőzni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨hassie harrison✨ (@hassieharrison) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨hassie harrison✨ (@hassieharrison) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨hassie harrison✨ (@hassieharrison) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨hassie harrison✨ (@hassieharrison) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨hassie harrison✨ (@hassieharrison) által megosztott bejegyzés

Mi nem bánjuk, ha a színésznő ezután egy kicsit gyakrabban lesz látható a vásznakon. A Veszélyes állatok már megtekinthető a magyar mozikban.

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk az alkalmakat, amikor a láthatatlan nőnek a ruhája volt láthatatlan

Vanessa Kirby nem volt minden filmjében olyan szégyenlős, mint A Fantasztikus 4-es: Első lépések hőseként.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Penge a sapiban, ugorj neki a Peaky Blinders-kvíznek!

A Judas Priest négy év után újra Budapestre jön

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés