Igazi meglepetéssel kezdődött a november 12-13-án Los Angelesben tartott Icons & Legends of Hollywood nevű aukció. Sajnos nem a kellemes fajtával.

Már írtunk erről az árverésről, mert már a katalógusát is élvezet volt olvasgatni. Akinek vannak felesleges milliói, elképesztő kincseket zsákolhatott be ezen az eseményen.

Számunkra ugyan Zed choppere volt a legérdekesebb, de a szervező aukciós ház egy másik tárggyal reklámozta az árverést. Szerintük Ursula Andress bikinijének kellett volna bevonzani a legmerészebb liciteket. Valóban filmtörténelmi darabról van szó, ezt a textilt viselte ugyanis a gyönyörű színésznő a Dr. No című korszakos Bond-moziban.

A tételt 300 ezer dolláros kikiáltási áron kínálták, és szakértők szerint akár félmillió dollárig is felmehetett volna a licit. Épp ezért nem kis csalódás volt, hogy a bikinire egyáltalán nem licitáltak, még a kikiáltási árat sem adta meg érte senki.

Hamarosan Zed chopperje is kalapács alá kerül. Ennek mi egy kicsivel nagyobb érdeklődést jósolunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés