A Helldivers 2 felhajtás nélkül érkezett, mégis ebből lett 2024 első videojátékos szenzációja, amire annyi játékos szabadult rá az elmúlt három hétben, hogy jelenleg az a készítők legnagyobb gondja, hogyan tartsák életben a hadrendbe állított szerverparkot. A játék teljesen megérdemelten lett bombasiker, és ezen csak azok csodálkoznak, akiknek nem volt szerencséjük az első részhez.
Még meg sem jelent a 2015-ben a boltokba küldött Helldivers, de mi már akkora rajongói voltunk, hogy 2014-ben és a premier évében is bepakoltuk az év legjobban várt videojátékai közé, majd tesztünkben úgy dobtuk rá a kilenc pontot, mintha ettől függne a Szuperföld sorsa. A címet PlayStation 3-on, PlayStation Vitán, majd PlayStation 4-en is rongyosra játszottuk, ezért amikor megtudtuk, hogy az Arrowhead folytatást készít, nem volt kérdés, hogy ezt is előkelő helyen fogjuk szerepeltetni a 2024 legjobban várt játékairól készült toplistánkban.
A Helldivers zsenialitása az egyszerű, de jól kitalált koncepcióban gyökerezett. Adott a már említett Szuperföld, melyre három irányból is komoly fenyegetés leselkedik a bogarak, a kiborgok és egy technológiailag az emberiségnél fejlettebb faj képében. A galaxis széleiből a Föld felé közeledő seregek visszaverése a helldiverek feladata, akiknek négyes csapatokban kell halálos küldetéseket végrehajtaniuk. A játékos egy galaktikus térképen utazgat, bolygókra száll alá egyszemélyes kapszulákban, az egyes győzelmek pedig hozzáadódnak egy nagy közös hadjárathoz, melynek kimenetele a Helldivers összes játékosán áll vagy bukik.
A remek ötletet csak még jobbá tette a kiváló harcrendszer, melyet több tényező tett ellenállhatatlanul izgalmassá. A lövedékeink például nemcsak az ellent, de a barátokat is sebezték, az újratöltéseknél a tárban lévő maradék lőszer mindig elveszett, a stratagemek képében pedig különböző taktikai csapásokat vagy utánpótlásokat hívhattunk le a csatatér felett lebegő anyahajónkról. Mindezt látványos izometrikus nézetből prezentált grafika, brutális hangok és kellemesen kegyetlen nehézség koronázták meg, ami végül 2015 egyik legjobb alkotását eredményezte.
Nem is csoda, hogy annak idején ilyen kijelentésekre ragadtattuk el magunkat a játékról készült tesztünkben: Amikor három pokolbúvár egymás mellett kezdi irtani a szemből rohamozó ellenséget, míg a hátuk mögött záporozik a behívott erősítés, közben a negyedik játékos pusztító légicsapása szaggatja szét a támadók sorait, azt pont annyira izgalmas végignézni, mint amilyen izgalmasan hangzik. Nem hiába beszéltünk most ennyit a Helldivers első részéről, mindez ugyanis a másodikra is változatlanul igaz. Az Arrowhead a folytatásban még csak minimálisan sem piszkált hozzá az eleve zseniális koncepcióhoz. A második rész olyan, mintha az első külső nézetes remake-je lenne. Az új nézőpontot és az ezzel járó, maguktól értetődő játékmechanikai változásokat leszámítva ez pontosan ugyanaz a játék, ami 2015-ben volt.
Ez pedig egyáltalán nem negatív kritika. Lehetett a Helldivers bármennyire zseniális, twin stick shooterként nem volt esélye a világsikerre. Akik úgy belebolondultak, mint mi, azok persze tudták, hogy az alkotók egy igazi ékkövet hoztak össze, de a játéknak a műfaj korlátai miatt egészen egyszerűen nem volt esélye arra, hogy a szélesebb közönség is felfedezze magának. A folytatást már nem fojtogatják ezek a korlátok. A Helldivers 2 immár külső nézetes akciójátékként, audiovizuális tekintetben is kifogástalan formában hozza ugyanazt az élményt, ami a felmenőt is naggyá tette.
Mivel már nem izometrikus nézetben, hanem testközelből élvezzük ugyanazt a frenetikus akciót és hangulatot, az embernek azonnal eszébe jut Paul Verhoeven Csillagközi invázió című mozija, már csak azért is, mert a játék narratívája ugyanolyan szatirikus, mint a holland rendező alkotása volt annak idején. A helldiverek is honpolgári kötelességből, a demokrácia védelmének jelszavával lövik halomra idegen bolygókon az ellent és a küldetések közben is percről-percre beüthetnek ugyanolyan elcseszett szituációk, amiket a filmben is láthattunk.
Ez a játék akkor a legélvezetesebb, amikor minden elromlani látszik és furcsa módon még akkor is sikerélményt ad, ha végül belebukunk az adott küldetésbe. Ennek az az oka, hogy a tűzharc és a stratagemek behívása elképesztően izgalmas és látványos, és mivel egy kooperatív lövöldéről van szó, az együtt harcoló játékosok képességbeli különbségei miatt sem fog frusztrálódni senki. Ezúttal is masszívan online címről van szó, de annyira, hogy PlayStation 5-ön a játék Plus előfizetés híján el sem indul. A sztoriközpontú címek rajongói így nemigen itt találják meg a számításukat, de aki csak kicsit cidrizik attól, hogy más játékosokkal kell játszania, annak nem kell megrettennie. A küldetések során a napnál is világosabb, mikor mit kell csinálni, így a játékosok közötti kommunikáció inkább csak lehetőség, mint a siker szükségképpeni feltétele.
Az Arrowhead megint megcsinálta! Letettek az asztalra egy fantasztikus akciójátékot, ami a masszív online műfaj miatt rafinált frissítésekkel még hosszú-hosszú ideig megtarthatja azt az irdatlan tömeget, amit a megjelenés óta eltelt három hétben össze tudott szedni. Mindehhez csak annyit kellett tenniük, hogy az eddig felülről kommandózó játékos nézőpontját levitték a csata sűrűjébe.
A Helldivers 2 csakis ennyiben lett más és jobb az első résztől, de pont ez kellett ahhoz, hogy a szélesebb közönség is felfedezze magának ezt a gyöngyszemet.