Ilyen nincs. Ennél szomorúbb történet aligha kerülhetett volna vászonra, de ez a szegregáció által kikövezett, megtörtént eset mégis az utóbbi évek egyik legjobb feelgood-moziját adja.
A Hidden Figures három afro-amerikai nő történetét meséli el, akik a ’60-as években matematikusként mernek nagyot álmodni, de ezek az álmok teljesen megvalósíthatatlannak tűnnek annak fényében, hogy a hölgyek bőrszínüket tekintve nem fehérek, ergo kevesebbek, legalábbis az akkori felfogás szerint, és ezt minden másodpercen érezteti is velük a társadalom. A szegregáció iszonyúan súlyos, külön színes bőrűeknek fenntartott vécé, ivókút, és ülések a busz hátulján. De ez csak a jéghegy csúcsa. A helyzet pattanásig feszült, a történelemből már tudjuk, hogy mi következik, de ez a három nő megpróbál már akkor szembe menni az árral, amikor az elfogadásnak még a szele sem érintett meg senkit.
És ha itt azt hiszed, hogy akkor most azt fogod nézni, hogy három fekete nő két órán keresztül vekeng az elnyomás és a szegregáció miatt, akkor hatalmasat tévedsz. A számolás joga olyan habkönnyű film, hogy az nagyon nincs benne eredetileg a pakliban, ha csak messziről nézel rá. És pont ez a habkönnyűség furcsa egy kicsit, hiszen a problémák, amelyekkel a főhősöknek szembesülniük kell, nagyon megalázóak, rettenetesen kiábrándítóak, a megoldásuk pedig reménytelen.
Mit mond ezzel szemben ez a film? Mindig fel kell emelni a fejet, embernek kell maradni, és mindent meg kell próbálni, hiszen nem tudhatod, hogy nem okozol-e valami nagyon fontos változást. Mindenki lehet nélkülözhetetlen, a zsenialitás pedig nem várt helyekről is előkerülhet. Ez a három nő pedig baromira zseniális, a valódi életben is nagyon nagy hasznára vált kedves foglalkoztatójuknak, a NASA-nak, hiszen mindannyian olyan barátságban voltak a számokkal, ami teljességgel egyedülálló, illetve bocsánat, a múlt idő nem teljesen helyes, hiszen hármójuk közül Katherine Johnson még életben van. 98 éves.
Szóval a helyzet a következő: itt van ez a film, amiben egy rakás fehér ember gondterhelten, gyanakvóan és depressziósan néz, valamint néhány fekete nő, akik erősek, bátrak, és bár tartják magukat a szabályokhoz, okosan megpróbálják alakítani azokat. És tulajdonképpen annak ellenére, hogy egyes karakterek, mint például Jim Parsons kissé fura matematikusa (hogyan találhatta meg ez a szerep a Big Bang Theory Sheldonját, ki tudja), vagy Kirsten Dunst, a mufurc főnök, valahol mindegyikükben ott van a jó, csak éppen ők még nem tudják. Vannak konfliktusok, de olyan aprónak tűnnek, hogy szinte a Földről is alig láthatóak, és úgy oldódnak fel, mint egy kanál instant kakaó a forró tejben.
Nyilván nem volt ilyen egyszerű a helyzete ennek a három remek nőnek akkoriban, de elhisszük, hogy így volt. Legyen. Örömmel nézzük. A számolás joga szuper mozi, amiben csak remek alakítások vannak (a lányok, Taraji P. Henson, Octavia Spencer és Janelle Monáe fantasztikusak, Kevin Costnernek pedig innen is hatalmas pacsi), és bár a film egyértelműen folyamatosan a könnyeidre pályázik, és olyan hatásvadász, hogy az már néha megmosolyogtató, eléri a célját: két órára könnyebbé teszi az életedet, felemel, jókedvre derít, aztán elhiszed, hogy tényleg mindenre képes vagy. És igen, megkapja a könnyeidet.