A „Pápát eltalálta egy meteor” című installációt 50 ezer dollárért vásárolta meg valaki 1999-ben, majd néhány év múlva hárommillió dollárért adta tovább egy New York-i árverésen. Miben tartsd a vagyonod?

Ha igaz, André Kosztolányitól származik a felosztás: 1/3 részvény, 1/3 ingatlan, 1/3 műtárgy. A portfólió első kétharmadáról most csak – ismét Kosztolányit idézve – annyit, hogy „spekuláns gyereke soha nem örököl semmit”. A műtárgyakra, elsősorban a festményekre általában igaz a kijelentés. Mesélhetnénk újabb fantasztikus sztorikat a nemzetközi műtárgypiacról, de inkább a magyar piac sikereiről és jelenlegi helyzetéről, lehetőségeiről adnunk rövid áttekintést.

Mint minden más instrumentum, a műtárgy is olyan, mint a hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent. Ezt sajnos a magyar piacon nem mindenki tudta, és a hosszú, szinte végtelennek tűnő – kb. húsz év – emelkedés után fájdalmas a pofon a bekövetkezett áresés miatt. Emiatt sokan csalódottnak érzik magukat, de hosszú távon a minőség jó befektetésnek bizonyul, csak idő kérdése, és rendbe jönnek az árak. Hogy ez mikor lesz, arra nem lehet pontos dátumot mondani, de várhatóan akkor, amikor a jövőbe vetett bizalom helyreáll. A nagy értékű gyűjtemények létrejötte egyébként sem a megfontolt spekuláció, hanem a hozzáértő gyűjtő olthatatlan szenvedélye által vezérelt vásárlások, cserék eredménye. Ha valaki megkérdez, én is ezt pártolom.

Az a legbiztosabb, ha valaki saját maga is lát a pályán, el tudja dönteni mit, miért, mennyiért. Persze rábízhatjuk magunkat egy tanácsadóra vagy egy galériára, de itthon a választék ebben sem elég nagy, és az eredmény se garantált, mert sok az avatatlan prókátor és a botcsinálta tanácsadó. Ennek ellenére, mégis helyes, ha találunk valakit, akiben feltétlenül megbízunk, és – legalább egy darabig – kikérjük a tanácsait.

A nyolcvanas évek közepétől kb. 2007-ig, a magyar műkereskedelem igazi sikersztori volt. A szocializmus általános szegénysége elképesztően alacsonyan tartotta az árakat, a rendszerváltás azonban elhozta a növekedés lehetőségét, és ez a bumm kitartott egészen 2007-ig. Egy példa: Berény Róbert Narancssárga akt kék díványon című képét 1992-ben 260 ezer forintért adtam el a Blitz Galériában egy orvos házaspárnak, ugyanez a kép 2005-ben egy aukción 17 millió forintért cserélt gazdát. Közben volt infláció és eltelt több mint tíz év, de a számtan ezek ellenére is szívet melengető lehetett a tulajdonosok számára.

Azóta viszont az árak azóta jelentősen visszaestek, a válság végett vetett a szárnyalásnak – még ha ez nem is mindig nyilvánvaló egy kívülálló számára. Sajnos, amikor egy ország gazdasága szenved, azt a műkereskedelem is leköveti. Nyugodtan beszélhetünk elhúzódó válságról, zsugorodó piacról. Ahogy azonban a tőzsdének is van alja – amikor egy bróker már azt tanácsolja az ügyfeleinek, hogy itt az ideje venni –, a festményeknél is ez a helyzet. Elértük az alját, itt lenne az ideje vásárolni. Vagy inkább itt lenne az ideje elkezdeni a gyűjteményépítést. Nem valószínű, hogy a piac ismét őrült sebességre kapcsolna, mint 2000 körül, de apró lépésekkel hamarosan elkezdhet felfelé araszolni. Ne feledjük, a műtárgy – normális piacon – nem rövid távú befektetés, érdemes tíz évben vagy többen gondolkodni. És még egyszer, az a helyes, ha szeretetből, saját örömünkre gyűjtünk, képezzük magunkat, eddzük a szemünket, és tájékozottak vagyunk. Persze nem akarok senkit lebeszélni arról sem, ha csak a nappali falára keres egy-két jó, értékálló munkát.

Világjelenség, hogy a műkereskedelem erősen eltolódott a kortárs művészet felé. Ma New Yorkban, egy kiemelt kortárs aukció nagyobb bevételt produkál, mint az impresszionisták kiemelt árverése. A világban ma a kortárs a sláger. Itthon még nem. Ennek sok oka van: a vizuális kulturálatlanság, az oktatás katasztrofális állapota, a kevés jó és követendő példa, a hiteles megmondó emberek hiánya, az állami rossz ízlés, a politika betolakodása a kultúrába stb. Itthon még népszerű a XIX. század – Munkácsy, Paál László, Markó Károly –, a XX. század eleje, most éppen a Nyolcak viszik a prímet.

Nem is szeretnék senkit lebeszélni ezekről, csak azt gondolom, hogy a XIX. század már nálunk is leszálló ágon van, a XX. század eleje meg nagyjából a csúcson, persze a nyomott árak miatt ezekben is lehet növekedési potenciál, ha már befektetésről beszélünk. A klasszikusok legjobb munkái azonban szinte már mind múzeumok falán vagy raktáraiban, vagy a közelmúltban létrejött nagy gyűjteményekben találhatóak. Viszonylag tehát kicsi az esély arra, hogy egy igazán kiemelkedő, nagy értékű gyűjteményt hozzunk létre klasszikusokból, nem beszélve arról, hogy ehhez mennyi cash-t kellene mozgósítani.

A jövő remekművei azonban itt, most születnek, a szemünk láttára. A kockázat természetesen sokkal nagyobb, mint ha jól bevált, már kanonizált művészek műveit vásároljuk, mondjuk a húszas évekből, de a lehetőség csak a kortárs piacon adott arra, hogy a legkiválóbb munkák kerüljenek a birtokunkba.

A kiváló minőség egy rangos gyűjtemény alapkövetelménye, de a jó befektetés záloga is.

A szerző

A szerző, Kováts Lajos 25 éve foglalkozik műkereskedelemmel. A Blitz Galéria alapító tulajdonosa. A MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény alapítója és ügyvezetője 2001–2004-ig. Mádl Ferenc köztársasági elnök 2002-ben a magyar kortársművészet érdekében végzett tevékenységért lovagkereszttel tüntette ki. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Henszlmann Imre díjának tulajdonosa.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés