Ez már sokkal jobb, mint az előző.

Lehet, hogy egyből inkább ezzel kellett volna kezdeni, a legutóbbi Katinka: The Movie teaser ugyanis eléggé semmitmondó volt, ez viszont már meghozza a hangulatot, és van benne dráma is, ami felkelti a figyelmet. A dokumentumfilm bemutatja a felkészüléslét, a magánéletét, és úgy tűnik, hogy nem nagyon akarnak kihagyni semmit.

“Telitalálat ez a beharangozó, nekem nagyon tetszik. Tükrözi a filmet, azt az attitűdöt, ahogy a stáb dolgozik: mindent felvesznek, ami velem történik, a jót is, a rosszat is. Itt nem lehet színészkedni, a kamera mindenhová követ, mindenhol ott van, mindent felvesz, nem lehet becsapni. Szóval nincs más választásom: jól kell lennem és akkor tetszik a film, amit magamról látok. Ez most végre összejött: számomra a leglényegesebb, hogy újra tudok versenyezni, kifejezetten vidám vagyok és optimista. A versenyzés pszichológiai hadviselés is, nekem az a legfontosabb, hogy mentálisan jól legyek. Úgy érzem, hogy lassan, de biztosan minden a helyére kerül, Mátéval az élen sokan segítenek, szépen haladok a cél felé" - mondta Katinka. A már két éve forgó film új előzetesét ide kattintva lehet megnézni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Isteni kvíz Aphroditétől Zeuszig

Íme tíz pusztító filmes románc, amitől örülni fogsz, hogy szingli vagy

Íme a tavalyi év legszarabb filmjei és legrosszabb filmesei

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.