Összeszedtünk tíz olyan alkotást, amely a héten kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát. Ezen a héten annyi néznivaló lesz, hogy alig győzzük majd idővel!

Előfordulhat, hogy a kiemelt címek közül némelyik már régebb óta elérhető valamelyik másik szolgáltatónál, de mivel egy átlagos felhasználó nem rendelkezik az összes előfizetéssel, úgy gondoltuk, egy adott platform premierje igenis fontos információ lehet sokaknak.

Íme tehát a hét – szerintünk – legfontosabb bemutatói:

Utolsó tangó Párizsban

HBO Max, február 26.

Az nem kifejezés, hogy Bernardo Bertolucci drámája a hetvenes években botrányt kavart. A rendezőt öt évre eltiltották a közügyektől, sőt, Olaszországban még a film kópiáinak megsemmisítését is elrendelték. Ezzel együtt a Marlon Brando és Maria Schneider főszereplésével készült mozi nagyon fontos alkotás, azok számára pedig egyenesen kötelező néznivaló, akiket érdekel a film, mint művészeti ág.

Amerikai irodalom

Prime Video, február 27.

Egy szerző a regényét a tipikus, feketék által írt könyvek szatírájának szánja, művét azonban a liberális elit teljesen félreértelmezi, így az alkotást a kultúrsznobéria bestsellerré emeli. Az Amerikai irodalom a sztorijában szereplő fiktív könyvvel szemben teljesen megérdemelten lett tavaly a kritikusok kedvence.

Aquaman és az Elveszett Királyság

HBO Max, február 27.

Nincs mese, 2023 kinyírta a szuperhősös filmeket. Aquaman legújabb kalandja is bukott, pedig ez még a szórakoztatóbb darabok közül való. Ha a mozijegyet sajnáltad rá, most egy HBO Max-előfizetés birtokában ingyen pótolhatod.

A győztes gól

Disney+, február 28.

A negyedik Thor után némileg megtépázott presztízsű Taika Waititi ezzel a kedves, de legtöbb elemében középszerű sportfilmmel tért vissza, melyben egy holland-amerikai edzőt felkérnek, hogy rázza gatyába a világ legrosszabb focicsapatának tartott kelet-szamoai válogatottat.

Mágikus éjszakák

Netflix, febrár 29.

Már a Mágikus éjszakák felütését hallva is összeszorul az ember szíve. Egy anya egy katasztrófa után kétségbeesetten kutat gyermeke után, remélve, hogy még életben találja őt. Aztán ráébred, hogy ő maga halt meg, és most a nyugtalan szellemek között kénytelen bolyongani.

Napóleon

Apple TV+, március 1.

Ridley Scott látványos történelmi tablóját a moziban kicsit kapkodónak éreztük, ezért nagyon várjuk már a négyórás rendezői változatot, melyben remélhetőleg több idő marad kibontani a történetet. Ez még nem az lesz, de aki nem látta a filmet, most végre otthon pótolhatja.

Kótyagos szerelem

HBO Max, március 1.

Most már tudjuk, miféle csodákra képes Adam Sandler, ha bohóckodás helyett valami komolyat van kedve művelni, de a Kótyagos szerelem előtt erről fogalmunk sem volt. Emberünknek igazából ez volt az első filmje, amit nem csak az infantilis komédiák rajongói tudtak élvezni.

Robotzsaru

HBO Max, március 1.

Paul Verhoeven 1987-es filmje kellett ahhoz, hogy a Robotzsaruból franchise, sőt, popkulturális jelenség lehessen. A sorozat első darabjánál azóta sem tudtak a bádogzsaruról jobb filmet csinálni.

Az űrhajós

Netflix, március 1.

Az első kritikák nem voltak épp kedvezőek, de mi inkább a saját szemünkkel szeretnénk látni Adam Sandler elégikus űrfilmjét, melyben a címszereplő asztronauta a lét nagy kérdéseivel küzd az űr sötétjében.

Overlord

SkyShowtime, március 1.

Ebben a néhol kőkemény, néhol vicces világháborús akció-horrorban a partraszállás előtt az ellenséges vonal mögé ledobott amerikai egység kénytelen rájönni, hogy a németek zombikatonákkal akarják megnyerni a háborút. Jóféle mocskos szórakozás.

Ez is érdekelhet:

Egy videójáték miatt újra felfedeztek egy 27 éves sci-fit, amit már a film sztárja sem hagyhatott szó nélkül

A Starship Troopers megvan? Mi imádjuk ezt a lassan harmincéves akció-sci-fit, ami most egy videójátékos megasikernek köszönhetően a reneszánszát éli.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában